Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
13. Elalvás előtt imádkozz, és utána térj ahhoz vissza mielőbb.
Oración antes del sueño ten, y despué torna presto.
Az imádság három fajtája – az első a szóbeli
Az első fajta imádság a szóbeli; ennek megfelelően ez azoké, akik az isteni offíciumot recitálják, és az Urat ajkuk imájával dicsérik. Az összes szóbeli ima közül a legáldottabb a Miatyánk, főleg szerzőjének érdeméből, akinél bölcsebb és hatalmasabb nincsen, és aki oly sok bűnt megbocsáthat annak, aki elmondja szavait. Aki áhítattal mondja ezt az imádságot, az soha nem távozik bűnbocsánat nélkül, mert ahogy Szent Ágoston mondja, az Úr bocsánatos bűnöket enged el ezért. Aki ezt az imádságot áhítattal végzi, az Atyát kéri a Fiú nevében, aki szerzette, és mivel az örök Atya jobban szereti ennek az imádságnak a szerzőjét bármely más imádság szerzőjénél, készségesebben válaszol arra. Urunk úgy rendelte, hogy az imában ne a szót szaporítsuk, hanem vágyakozásunkat és szeretetünket. Maga az Úr is betartotta ezt a tanácsot, amikor rövidre fogta imáját és ezekkel a szavakkal kezdte: "Mi Atyánk". A második szó fellobbantja szeretetünket Isten iránt, akit Atyánknak szólítunk, míg az első szó a felebarátaink iránti szeretet gyújtja fel, mert azzal, hogy kimondjuk: "Mi ...", már testvéreinknek valljuk őket és a kegyelem által Isten fiainak. Másokért és magunkért egyaránt imádkozunk tehát ezzel a szóval, amikor Isten úgy szólítjuk meg, mint mindenki egyetemes Atyját. Bár az Egyház rendszerint úgy zárja imádságait, hogy "Krisztus, a mi Urunk által", az Úr Imájában erre nincs szükség, mert, ahogy Szent Ciprián kifejti, az Atya már az imádságból kitalálja, hogy ezek Fiának szavai, mert ő maga is gyakran szokta ezt imádkozni, amikor hangosan imádkozott a hívek körében. A hívek minden másnál hamarabb megtanulták ezt az imádságot, mert az apostolok tanították, és sehol sem olvassuk, hogy bármelyikük is maga írt volna imádságot, vagy mást tanított volna, mint ezt. (I. fejezet)
Mivel az Úrnak ez az imádsága annyira fölötte áll minden más imádságnak, ezért a szentek nagyszerű kifejtéseket írtak róla. Ezekből annyi van, hogy most nem fogom mindegyiket bemutatni, hanem csak azt a kifejtést hozom, amelyet Szent Ferenc alkotott és maga is imádkozni szokott. Aki ezt gondosan átelmélkedi, az rájön, hogy jó okom volt rá, hogy bevegyem, mert ennél nem találtam hasznosabb imádságot, ami a hívek szívét hamarabb lángra lobbantaná, mint ez. A kifejtés az imádság szavaival együtt így szól:"Ó Szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk. Aki a mennyekben vagy: az angyalokban és a szentekben; te világosítod meg őket tudásukban, mert te vagy, Uram, a fényesség; te gyújtasz szeretetre, mert te vagy, Uram, a szeretet; te töltöd el őket bentlakásod által boldogsággal, mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök, akitől minden jó ered s aki nélkül semmi jó nincsen. Szenteltessék meg a te neved: ragyogjon föl bennünk a te ismereted, hogy felismerjük, milyen a te jótéteményeid szélessége, ígéreteid hosszúsága, fönséged magassága és ítéleteid mélysége. Jöjjön el a te országod: hogy te uralkodjál bennünk kegyelmeddel és vezess bennünket a te országodba, ahol színed látása homálytalan, szereteted tökéletes, barátságod boldogságot árasztó, élvezésed örökkétartó. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is: hogy teljes szívünkből szeressünk téged és szüntelenül reád gondoljunk, hogy teljes lelkünkből mindig utánad sóvárogjunk, hogy teljes elménkből minden szándékunkat feléd irányozzuk és mindenben a te tiszteletedet keressük s hogy végül minden erőnkből minden képességünket, lelkünk és testünk minden rezdülését a te szereteted szolgálatára fordítsuk és semmi másra; felebarátainkat úgy szeressük, mint önmagunkat, erőnkhöz képest iparkodjunk mindenkit szeretetedre gyullasztani, mások szerencséjén nem kevésbé örülni, mint a magunkén, szerencsétlenségükben pedig részvéttel lenni irántuk, és senkit meg nem bántani. Mindennapi kenyerünket: a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, add meg nekünk ma: annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett. És bocsásd meg vétkeinket: a te kibeszélhetetlen irgalmasságodért, szerelmes Fiad szenvedésének erejéből, s a Boldogságos Szűz és minden választottak érdeméért és közbenjárására. Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek: és ha nem bocsátunk meg valamit egészen, add, Uram, hogy teljesen megbocsássunk; add, hogy az ellenséget igazán szeressük, s érettük nálad buzgón közbenjárjunk, senkinek rosszért rosszal ne fizessünk, s azon legyünk, hogy benned mindenkinek hasznára legyünk. És ne vígy minket kísértésbe: se burkoltba, se nyilvánvalóba, se váratlanba, se tartósba. De szabadíts meg a gonosztól: a múlttól, a jelentől és a jövendőtől. Amen."Ha meg akarnánk mutatni, mennyire jó ez a kifejtés, akkor magát a kifejtést kellene magyaráznunk, és megvilágítanunk, hogy a hozzáadott szavak milyen nagyszerű összhangban vannak Krisztussal és az ő szándékával. Nem kell azonban többet mondanunk, mert ezek a szavak hiteles szeretettől ragyognak.Bár az Úrnak ez az imádsága, ahogy elmondtuk, a legkiválóbb szóbeli ima, nem szabad elhagynunk emiatt más szóbeli imádságot, mert esetleg belefáradunk ugyanannak a mondásába. Azt is látjuk azután, hogy egyes szent emberek írtak nekünk megfelelő imádságokat, és az is nagyon hasznos az ember számára, ha hangos szóval kimondja, amire vágya indítja vagy ami ínségéből fakad. A nyilvános bűnös, azután Hanna, Sámuel anyja, és Júdás Makkabeus és sokan mások is hangosan imádkoztak az Úrhoz rövid szavakkal, melyeket ők állítottak össze, és nagy hévvel kérték őt ínségükben. Mivel az ilyen, ínségből fakadó saját imák a könnyek bő áradatát szabadítják fel, és mert az így kimondott szavak új jelentéssel gazdagodnak és az ő saját nyomorúságukat fejezik ki, ezért akkor igazán hatásosak, ha a szív mélyéből törnek fel. (II. fejezet)
A második fajta imádság a szívünkben folyik, amikor ajkunkkal nem mondjuk ki a szavakat. Így imádkozunk, amikor szívünk egyedül beszélget az Úrral, és belülről esdeklünk előtte mindenért, amire szükségünk van. Rendszerint nagy kegyelem az osztályrészünk, amikor így egyedül időzünk az Úrral, mintegy titokban, hogy senki meg ne hallja, mintha sugdolóznánk vele. Dávid imádkozott így, amikor ezt mondta az Úrnak: "Szolgád megtalálta szívét, hogy imádkozzon hozzád" Hogy ez az imádság tovább tartson, mint az előző fajta, amely kevésbé kiváló, ehhez meg kell találnunk a szívünket: ott kell hagyni minden más gondot, bármi legyen is az, ha felesleges vagy bűnre visz. A szent próféta így imádkozott, amikor népét kivezette Egyiptomból. Bár ajka hallgatott és csak a szíve beszélt, Isten mégis azt kérdezte Mózestől: Miért kiáltasz hozzám? A jó gondolatok ugyanis hangosabban szólnak az Úr előtt és értékesebbek, mint a jó szavak, mert a jó gondolatok önmagukban is hatásosak, de a jó szavak keveset érnek, ha jó gondolatok nem kísérik azokat. Isten először a szívet nézi, nem a nyelvet. A nyelvnek a szív ad kedvességet, de a szív nem kap semmit a nyelvtől, legfeljebb a hitvallást, amit bizonyos helyzetekben hangosan kell elmondani. Minden szent és jámbor gondolat, akár az Úr szenvedéséről, akár az Egyházról, akár az utolsó ítéletről szóljon is, erre az imádságra megy vissza, amit a szív tár az Úr elé, míg az ajkak némák. Világos, hogy aki a szent passióról elmélkedik vagy gondolkodik, az imádkozik, mint ahogy az is, aki úgy gondolkodik bűneiről, ahogyan kell, mert azért gondol azokra, hogy irgalmat nyerjen.Ehhez a fajta imádsághoz, amit szent gondolatok alkotnak, az kell, hogy tanuljunk meg kívülről néhányat az Úr történeteiből és misztériumaiból, vagy más jó dolgot, amit hallunk vagy olvasunk, mert ezek lesznek a fa az Úr oltárán, ahol a tüzet tápláljuk. Tudnod kell azonban, hogy a leghasznosabbak az Úr szenvedéséről felidézett gondolatok; bár nem árt gyakran cserélgetni a témát, a liturgikus idő szerint. Jóllehet az imádságnak ez a második fajtája, melyben szent gondolatokat alkalmazunk, esetleg nem alkalmas a kezdőknek vagy a tompább eszűeknek, akkor sem áll egészen távol tőlük, mert nekik is kell szent gondolatokat forgatniuk magukban. Például, biztosan ők is vágyakoznak a boldogságra és sok más magasztos dologra, és nem tudják Isten mindenek fölött szeretni, ha nem gondolkodnak róla, hiszen a szeretetnek feltétele, hogy olykor elgondolkodjunk arról, akit szeretünk. És ők is veszik a szentségeket, ami felkészülésként előfeltételez némi elmélkedést és szent gondolatokat.Azért említem a boldogság utáni vágyat, mert soha nem fogjuk élvezni, csak ha gondolunk rá. A szerzetesek, és akik elhagyták a világot, és visszavonultak a szemlélődés kedvéért, azoknak kötelező így imádkozniuk, és nagyobb lehetőségük van rá, illetve kell, hogy legyen, mert a szerzetesrend egy olyan szent hely, amely az imádságban való előrehaladás céljára jött létre és ennek van szentelve. Ahogy tehát az erényes világiak között általános, hogy hangosan imádkozzanak, a második fajta imádságnak megszokottnak kell lennie a jó szerzetes számára a kolostorban, amely az imádság háza és nem rablók tanyája, mert sajnos az lesz belőle, ha mások adományából nem azért esznek, hogy tudjanak imádkozni, hanem hogy pletykáljanak és lebzseljenek, ezzel ugyanis nem tartják tiszteletben az adományozók szándékát és az adományok elfogadásával rablást és tolvajlást követnek el. Bárki, aki más tulajdonát nem úgy használja, hogy tiszteletben tartja a tulajdonos szándékát, nyilvánvalóan visszaélést követ el és tolvajnak nevezhető. Akik nekünk alamizsnát adnak, azok egyértelmű, hogy azért teszik, hogy elszórakozás nélkül imádkozhassunk az Úrhoz, és ha ezt nem tesszük, akkor megsértjük jótevőink szándékát, akiknek tartozunk. (III. fejezet)
A harmadik: Isten szerető szemlélése
A harmadik fajta imádságot mentálisnak vagy spirituálisnak nevezik, és ennek során a lélek legfelső része a vágy és a gyöngéd érzelem szeretettől erősített szárnyain emelkedik Istenhez. Minél nagyobb a szeretet, annál kevesebb szóval élünk és annál átfogóbbak és találóbbak ezek, hiszen az igazi szeretet nem beszél mellé, nem keres bonyolult okfejtéseket, hanem elcsöndesül és magasztos dolgokat ér el. Tudja ugyanis, hogy ha visszahúzódik a teremtményektől és összeszedetté lesz Istenben, akkor Ő egészen magához fogadja, és minél összeszedettebb és lángolóbb, annál teljesebben fogadja magához. Az evangéliumban ezeket mondja az Úr az így imádkozókról: "Igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Isten lélek, és ezért lélekben kell imádni őt, és azt akarja, hogy úgy imádjuk őt, ahogyan van." Az imádság annál inkább talál elfogadásra, minél nagyobb összhangban van az imádkozó és az Úr, akihez imádkozik. Mivel az Atya maga tiszta lélek, és nincsen teste, ezért imádságunk annál inkább tetszésére lesz, minél távolabb van a képzelődéstől és még a szívbeli gondolatoktól is, amelyeket nem lehet eléggé magasztossá tenni ahhoz, hogy az Úrhoz képest ne legyenek alantasak. Legtisztábban és legközvetlenebb módon azok a vágyak imádkoznak Istenhez, amelyek testi hasonlóság nélkül ölelik át Istent, tiszta, testetlen lényében, és az a szeretet, amelyet nem érdekelnek a szavak, mert aki így imádkozik, az már csak az Énekek Énekének szavait mondja: "A kedvesem az enyém és én az övé vagyok." Nincsenek szavak, amelyek ennél nagyobb összeszedettséget és lelki mélységet fejeznének ki, amelyek ennyire mindent átfognának, vagy amelyek jobban megfogalmaznák az imádság célját azok számára, akik ezt átélik. Isten legnagyobb ajándéka barátainak – önmaga, és az ember legnagyobb ajándéka Istennek – önmaga, mivel azonban ennek a cserének a ránk eső részét nem tudjuk Isten segítsége nélkül beteljesíteni, ezért a jegyes először azt mondja: "A kedvesem az enyém", és nem azzal kezdi, hogy "én az övé vagyok". Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ember önátadása Istennek és Isten önátadása az embernek az ajándékok oly tökéletes cseréjét alkotja, hogy amikor valaki átadja önmagát, úgy tűnik neki, mintha Isten egészen és teljesen betöltené. Úgy is mondhatnám, hogy ha ezt az embert, aki birtokolja Istent, nem világosítaná meg a hit, akkor szinte azt mondhatná, hogy Isten eltölti őt és rajta kívül szinte nincs is. Az igaz ember úgy érzi, Isten annyira betölti őt, hogy mellkasa szinte szétpattan, és határtalannak érzi magát. Akik az összeszedettség imájában átadják magukat Istennek, azokat ez a csere néha olyan nagylelkűségre készteti, hogy semmit nem tartanak meg maguknak, elveszítik akaratukat és nem akarnak magukról dönteni; az Istennek szóló önátadásban annyira elfelejtik önmagukat, mintha nem is léteznének. Ezt a három féle imádságot jelképezi a három menedék város, a három kenyér, amit barátunktól kérnünk kell, a három nap, melynek elteltével Jézust a lélek templomában megtalálták, a három nap, amely után feltámad szívünkben, és hogy Krisztus háromszor imádkozott a kertben. Az első fajta imádság olyan, mint amikor levelet küldünk egy barátunknak, a második, mintha egy kedves barátunkat küldenénk hozzá, a harmadik, mintha személyesen mennénk. Az első: csók a lábon, a második: kézcsók, a harmadik: csók az ajakra. Az első megtérít minket a hitre, amit ajkunkkal meg kell vallanunk; a második megtérít minket a reményre, amit szívünkben kell hordoznunk; a harmadik bekapcsol minket a szeretetbe, amit tetteinkkel meg kell mutatnunk. Az első a tisztulás, a második a megvilágosodás, a harmadik tökéletessé válás: ez a hármas hierarchikus aktus. Az elsővel fejlődik az emlékezet, a másodikkal az értelem, a harmadikkal az akarat. És ahogy az Úr nagyobb kegyelmeket ad a harmadik törvény által, ami a kegyelem törvénye, mint az első, a természet törvénye, és a második, az írott törvény által, ezért az imádság harmadik fajtájában Isten nagyobb kegyelmeket ad, mint az első kettőben. (IV. fejezet)
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
13. Elalvás előtt imádkozz, és utána térj ahhoz vissza mielőbb.
Oración antes del sueño ten, y despué torna presto.
Az imádság három fajtája – az első a szóbeli
Az első fajta imádság a szóbeli; ennek megfelelően ez azoké, akik az isteni offíciumot recitálják, és az Urat ajkuk imájával dicsérik. Az összes szóbeli ima közül a legáldottabb a Miatyánk, főleg szerzőjének érdeméből, akinél bölcsebb és hatalmasabb nincsen, és aki oly sok bűnt megbocsáthat annak, aki elmondja szavait. Aki áhítattal mondja ezt az imádságot, az soha nem távozik bűnbocsánat nélkül, mert ahogy Szent Ágoston mondja, az Úr bocsánatos bűnöket enged el ezért. Aki ezt az imádságot áhítattal végzi, az Atyát kéri a Fiú nevében, aki szerzette, és mivel az örök Atya jobban szereti ennek az imádságnak a szerzőjét bármely más imádság szerzőjénél, készségesebben válaszol arra. Urunk úgy rendelte, hogy az imában ne a szót szaporítsuk, hanem vágyakozásunkat és szeretetünket. Maga az Úr is betartotta ezt a tanácsot, amikor rövidre fogta imáját és ezekkel a szavakkal kezdte: "Mi Atyánk". A második szó fellobbantja szeretetünket Isten iránt, akit Atyánknak szólítunk, míg az első szó a felebarátaink iránti szeretet gyújtja fel, mert azzal, hogy kimondjuk: "Mi ...", már testvéreinknek valljuk őket és a kegyelem által Isten fiainak. Másokért és magunkért egyaránt imádkozunk tehát ezzel a szóval, amikor Isten úgy szólítjuk meg, mint mindenki egyetemes Atyját. Bár az Egyház rendszerint úgy zárja imádságait, hogy "Krisztus, a mi Urunk által", az Úr Imájában erre nincs szükség, mert, ahogy Szent Ciprián kifejti, az Atya már az imádságból kitalálja, hogy ezek Fiának szavai, mert ő maga is gyakran szokta ezt imádkozni, amikor hangosan imádkozott a hívek körében. A hívek minden másnál hamarabb megtanulták ezt az imádságot, mert az apostolok tanították, és sehol sem olvassuk, hogy bármelyikük is maga írt volna imádságot, vagy mást tanított volna, mint ezt. (I. fejezet)
Mivel az Úrnak ez az imádsága annyira fölötte áll minden más imádságnak, ezért a szentek nagyszerű kifejtéseket írtak róla. Ezekből annyi van, hogy most nem fogom mindegyiket bemutatni, hanem csak azt a kifejtést hozom, amelyet Szent Ferenc alkotott és maga is imádkozni szokott. Aki ezt gondosan átelmélkedi, az rájön, hogy jó okom volt rá, hogy bevegyem, mert ennél nem találtam hasznosabb imádságot, ami a hívek szívét hamarabb lángra lobbantaná, mint ez. A kifejtés az imádság szavaival együtt így szól:"Ó Szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk. Aki a mennyekben vagy: az angyalokban és a szentekben; te világosítod meg őket tudásukban, mert te vagy, Uram, a fényesség; te gyújtasz szeretetre, mert te vagy, Uram, a szeretet; te töltöd el őket bentlakásod által boldogsággal, mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök, akitől minden jó ered s aki nélkül semmi jó nincsen. Szenteltessék meg a te neved: ragyogjon föl bennünk a te ismereted, hogy felismerjük, milyen a te jótéteményeid szélessége, ígéreteid hosszúsága, fönséged magassága és ítéleteid mélysége. Jöjjön el a te országod: hogy te uralkodjál bennünk kegyelmeddel és vezess bennünket a te országodba, ahol színed látása homálytalan, szereteted tökéletes, barátságod boldogságot árasztó, élvezésed örökkétartó. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is: hogy teljes szívünkből szeressünk téged és szüntelenül reád gondoljunk, hogy teljes lelkünkből mindig utánad sóvárogjunk, hogy teljes elménkből minden szándékunkat feléd irányozzuk és mindenben a te tiszteletedet keressük s hogy végül minden erőnkből minden képességünket, lelkünk és testünk minden rezdülését a te szereteted szolgálatára fordítsuk és semmi másra; felebarátainkat úgy szeressük, mint önmagunkat, erőnkhöz képest iparkodjunk mindenkit szeretetedre gyullasztani, mások szerencséjén nem kevésbé örülni, mint a magunkén, szerencsétlenségükben pedig részvéttel lenni irántuk, és senkit meg nem bántani. Mindennapi kenyerünket: a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, add meg nekünk ma: annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett. És bocsásd meg vétkeinket: a te kibeszélhetetlen irgalmasságodért, szerelmes Fiad szenvedésének erejéből, s a Boldogságos Szűz és minden választottak érdeméért és közbenjárására. Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek: és ha nem bocsátunk meg valamit egészen, add, Uram, hogy teljesen megbocsássunk; add, hogy az ellenséget igazán szeressük, s érettük nálad buzgón közbenjárjunk, senkinek rosszért rosszal ne fizessünk, s azon legyünk, hogy benned mindenkinek hasznára legyünk. És ne vígy minket kísértésbe: se burkoltba, se nyilvánvalóba, se váratlanba, se tartósba. De szabadíts meg a gonosztól: a múlttól, a jelentől és a jövendőtől. Amen."Ha meg akarnánk mutatni, mennyire jó ez a kifejtés, akkor magát a kifejtést kellene magyaráznunk, és megvilágítanunk, hogy a hozzáadott szavak milyen nagyszerű összhangban vannak Krisztussal és az ő szándékával. Nem kell azonban többet mondanunk, mert ezek a szavak hiteles szeretettől ragyognak.Bár az Úrnak ez az imádsága, ahogy elmondtuk, a legkiválóbb szóbeli ima, nem szabad elhagynunk emiatt más szóbeli imádságot, mert esetleg belefáradunk ugyanannak a mondásába. Azt is látjuk azután, hogy egyes szent emberek írtak nekünk megfelelő imádságokat, és az is nagyon hasznos az ember számára, ha hangos szóval kimondja, amire vágya indítja vagy ami ínségéből fakad. A nyilvános bűnös, azután Hanna, Sámuel anyja, és Júdás Makkabeus és sokan mások is hangosan imádkoztak az Úrhoz rövid szavakkal, melyeket ők állítottak össze, és nagy hévvel kérték őt ínségükben. Mivel az ilyen, ínségből fakadó saját imák a könnyek bő áradatát szabadítják fel, és mert az így kimondott szavak új jelentéssel gazdagodnak és az ő saját nyomorúságukat fejezik ki, ezért akkor igazán hatásosak, ha a szív mélyéből törnek fel. (II. fejezet)
A második fajta imádság a szívünkben folyik, amikor ajkunkkal nem mondjuk ki a szavakat. Így imádkozunk, amikor szívünk egyedül beszélget az Úrral, és belülről esdeklünk előtte mindenért, amire szükségünk van. Rendszerint nagy kegyelem az osztályrészünk, amikor így egyedül időzünk az Úrral, mintegy titokban, hogy senki meg ne hallja, mintha sugdolóznánk vele. Dávid imádkozott így, amikor ezt mondta az Úrnak: "Szolgád megtalálta szívét, hogy imádkozzon hozzád" Hogy ez az imádság tovább tartson, mint az előző fajta, amely kevésbé kiváló, ehhez meg kell találnunk a szívünket: ott kell hagyni minden más gondot, bármi legyen is az, ha felesleges vagy bűnre visz. A szent próféta így imádkozott, amikor népét kivezette Egyiptomból. Bár ajka hallgatott és csak a szíve beszélt, Isten mégis azt kérdezte Mózestől: Miért kiáltasz hozzám? A jó gondolatok ugyanis hangosabban szólnak az Úr előtt és értékesebbek, mint a jó szavak, mert a jó gondolatok önmagukban is hatásosak, de a jó szavak keveset érnek, ha jó gondolatok nem kísérik azokat. Isten először a szívet nézi, nem a nyelvet. A nyelvnek a szív ad kedvességet, de a szív nem kap semmit a nyelvtől, legfeljebb a hitvallást, amit bizonyos helyzetekben hangosan kell elmondani. Minden szent és jámbor gondolat, akár az Úr szenvedéséről, akár az Egyházról, akár az utolsó ítéletről szóljon is, erre az imádságra megy vissza, amit a szív tár az Úr elé, míg az ajkak némák. Világos, hogy aki a szent passióról elmélkedik vagy gondolkodik, az imádkozik, mint ahogy az is, aki úgy gondolkodik bűneiről, ahogyan kell, mert azért gondol azokra, hogy irgalmat nyerjen.Ehhez a fajta imádsághoz, amit szent gondolatok alkotnak, az kell, hogy tanuljunk meg kívülről néhányat az Úr történeteiből és misztériumaiból, vagy más jó dolgot, amit hallunk vagy olvasunk, mert ezek lesznek a fa az Úr oltárán, ahol a tüzet tápláljuk. Tudnod kell azonban, hogy a leghasznosabbak az Úr szenvedéséről felidézett gondolatok; bár nem árt gyakran cserélgetni a témát, a liturgikus idő szerint. Jóllehet az imádságnak ez a második fajtája, melyben szent gondolatokat alkalmazunk, esetleg nem alkalmas a kezdőknek vagy a tompább eszűeknek, akkor sem áll egészen távol tőlük, mert nekik is kell szent gondolatokat forgatniuk magukban. Például, biztosan ők is vágyakoznak a boldogságra és sok más magasztos dologra, és nem tudják Isten mindenek fölött szeretni, ha nem gondolkodnak róla, hiszen a szeretetnek feltétele, hogy olykor elgondolkodjunk arról, akit szeretünk. És ők is veszik a szentségeket, ami felkészülésként előfeltételez némi elmélkedést és szent gondolatokat.Azért említem a boldogság utáni vágyat, mert soha nem fogjuk élvezni, csak ha gondolunk rá. A szerzetesek, és akik elhagyták a világot, és visszavonultak a szemlélődés kedvéért, azoknak kötelező így imádkozniuk, és nagyobb lehetőségük van rá, illetve kell, hogy legyen, mert a szerzetesrend egy olyan szent hely, amely az imádságban való előrehaladás céljára jött létre és ennek van szentelve. Ahogy tehát az erényes világiak között általános, hogy hangosan imádkozzanak, a második fajta imádságnak megszokottnak kell lennie a jó szerzetes számára a kolostorban, amely az imádság háza és nem rablók tanyája, mert sajnos az lesz belőle, ha mások adományából nem azért esznek, hogy tudjanak imádkozni, hanem hogy pletykáljanak és lebzseljenek, ezzel ugyanis nem tartják tiszteletben az adományozók szándékát és az adományok elfogadásával rablást és tolvajlást követnek el. Bárki, aki más tulajdonát nem úgy használja, hogy tiszteletben tartja a tulajdonos szándékát, nyilvánvalóan visszaélést követ el és tolvajnak nevezhető. Akik nekünk alamizsnát adnak, azok egyértelmű, hogy azért teszik, hogy elszórakozás nélkül imádkozhassunk az Úrhoz, és ha ezt nem tesszük, akkor megsértjük jótevőink szándékát, akiknek tartozunk. (III. fejezet)
A harmadik: Isten szerető szemlélése
A harmadik fajta imádságot mentálisnak vagy spirituálisnak nevezik, és ennek során a lélek legfelső része a vágy és a gyöngéd érzelem szeretettől erősített szárnyain emelkedik Istenhez. Minél nagyobb a szeretet, annál kevesebb szóval élünk és annál átfogóbbak és találóbbak ezek, hiszen az igazi szeretet nem beszél mellé, nem keres bonyolult okfejtéseket, hanem elcsöndesül és magasztos dolgokat ér el. Tudja ugyanis, hogy ha visszahúzódik a teremtményektől és összeszedetté lesz Istenben, akkor Ő egészen magához fogadja, és minél összeszedettebb és lángolóbb, annál teljesebben fogadja magához. Az evangéliumban ezeket mondja az Úr az így imádkozókról: "Igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Isten lélek, és ezért lélekben kell imádni őt, és azt akarja, hogy úgy imádjuk őt, ahogyan van." Az imádság annál inkább talál elfogadásra, minél nagyobb összhangban van az imádkozó és az Úr, akihez imádkozik. Mivel az Atya maga tiszta lélek, és nincsen teste, ezért imádságunk annál inkább tetszésére lesz, minél távolabb van a képzelődéstől és még a szívbeli gondolatoktól is, amelyeket nem lehet eléggé magasztossá tenni ahhoz, hogy az Úrhoz képest ne legyenek alantasak. Legtisztábban és legközvetlenebb módon azok a vágyak imádkoznak Istenhez, amelyek testi hasonlóság nélkül ölelik át Istent, tiszta, testetlen lényében, és az a szeretet, amelyet nem érdekelnek a szavak, mert aki így imádkozik, az már csak az Énekek Énekének szavait mondja: "A kedvesem az enyém és én az övé vagyok." Nincsenek szavak, amelyek ennél nagyobb összeszedettséget és lelki mélységet fejeznének ki, amelyek ennyire mindent átfognának, vagy amelyek jobban megfogalmaznák az imádság célját azok számára, akik ezt átélik. Isten legnagyobb ajándéka barátainak – önmaga, és az ember legnagyobb ajándéka Istennek – önmaga, mivel azonban ennek a cserének a ránk eső részét nem tudjuk Isten segítsége nélkül beteljesíteni, ezért a jegyes először azt mondja: "A kedvesem az enyém", és nem azzal kezdi, hogy "én az övé vagyok". Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ember önátadása Istennek és Isten önátadása az embernek az ajándékok oly tökéletes cseréjét alkotja, hogy amikor valaki átadja önmagát, úgy tűnik neki, mintha Isten egészen és teljesen betöltené. Úgy is mondhatnám, hogy ha ezt az embert, aki birtokolja Istent, nem világosítaná meg a hit, akkor szinte azt mondhatná, hogy Isten eltölti őt és rajta kívül szinte nincs is. Az igaz ember úgy érzi, Isten annyira betölti őt, hogy mellkasa szinte szétpattan, és határtalannak érzi magát. Akik az összeszedettség imájában átadják magukat Istennek, azokat ez a csere néha olyan nagylelkűségre készteti, hogy semmit nem tartanak meg maguknak, elveszítik akaratukat és nem akarnak magukról dönteni; az Istennek szóló önátadásban annyira elfelejtik önmagukat, mintha nem is léteznének. Ezt a három féle imádságot jelképezi a három menedék város, a három kenyér, amit barátunktól kérnünk kell, a három nap, melynek elteltével Jézust a lélek templomában megtalálták, a három nap, amely után feltámad szívünkben, és hogy Krisztus háromszor imádkozott a kertben. Az első fajta imádság olyan, mint amikor levelet küldünk egy barátunknak, a második, mintha egy kedves barátunkat küldenénk hozzá, a harmadik, mintha személyesen mennénk. Az első: csók a lábon, a második: kézcsók, a harmadik: csók az ajakra. Az első megtérít minket a hitre, amit ajkunkkal meg kell vallanunk; a második megtérít minket a reményre, amit szívünkben kell hordoznunk; a harmadik bekapcsol minket a szeretetbe, amit tetteinkkel meg kell mutatnunk. Az első a tisztulás, a második a megvilágosodás, a harmadik tökéletessé válás: ez a hármas hierarchikus aktus. Az elsővel fejlődik az emlékezet, a másodikkal az értelem, a harmadikkal az akarat. És ahogy az Úr nagyobb kegyelmeket ad a harmadik törvény által, ami a kegyelem törvénye, mint az első, a természet törvénye, és a második, az írott törvény által, ezért az imádság harmadik fajtájában Isten nagyobb kegyelmeket ad, mint az első kettőben. (IV. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése