Elmesélem pápaként töltött első évemet – 2. rész
Egy
éve választották pápává Jorge Mario Bergogliót. Első évének tapasztalatairól
összegző interjút adott az olasz Corriere della Sera napilap
főszerkesztőjének, Ferruccio de Bortolinak.
A
beszélgetés során az alábbi témakörök kerültek elő: a pápa telefonhívásai,
kapcsolat XVI. Benedek pápával, egyházkormányzási stílus, a kialakult
pápamítosz, Argentína, marxista vád, lépések a szexuális visszaélések
megelőzésére, szegénység, globalizáció, család, házasság, élettársi
kapcsolatok, bioetika, szexuáletika, nők szerepe az egyházban,
születésszabályozás, szentföldi út, kapcsolat az ortodoxokkal, Kína, Európa,
olvasott könyv, megnézett filmek, szerelem.
Ferruccio
de Bortoli: Egy év telt azóta az egyszerű „buona sera” (jó estét) óta, amely az
egész világot meghatotta. Olyannyira mozgalmasan telt az utóbbi tizenkét hónap
– nem csak az egyház élete számára –, hogy nehezen lehetne összegyűjteni az
újdonságok megszámlálhatatlan sokaságát és a Ferenc pápa pasztorális újításaira
utaló mindmegannyi mély értelmű jelet. Egy kis fogadószobában vagyunk a Szent
Márta-házban. Egyetlen ablaka van, amely egy kis belső udvarra néz, s látni
hagyja a kék ég picinyke szögletét. Csodaszép, tavaszias, enyhe napunk van. A
pápa hirtelen előbukkan, szinte berobban az egyik ajtón, arcán széles
mosollyal. Vidáman tekint végig a túl sok felvevőkészüléken, amelyeket egy
újságíró szenilis aggodalommal pakolt ki az asztalra. „Működnek? Igen? Akkor
jó.” Egy esztendő mérlege? Nem, a számvetések nem tetszenek neki. „Csak
kéthetente tartok számvetést a gyóntatómmal.”
* * *
A
család témája központi helyen szerepel a nyolc bíborosból álló bizottság
tevékenységében. II. János Pál Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása óta sok miden megváltozott. Két szinódust
is terveznek. Az emberek nagy újdonságokat várnak. Az elváltakról Ön azt
mondta, hogy nem szabad elítélni őket, hanem segíteni kell nekik.
– Hosszú még az út, amelyet az egyháznak meg kell
tennie. Ezt a folyamatot az Úr akarja. Megválasztásom után három hónappal elém
tették azokat a témákat, amelyek közül ki kellett választani egyet a
szinódusra. Azt javasoltuk, hogy arról tárgyaljunk, mi az, amit Jézus a mai
embernek ad. Végül azonban fokozatosan, lépésről lépésre – amelyek számomra
Isten akaratának jelei voltak – úgy döntöttünk, hogy a családról fogunk
tárgyalni, amely igen súlyos válságon megy keresztül. Nehéz dolog családot
alkotni. Kevés fiatal házasodik meg. Sok az elvált család, a közös élet terve
füstbe ment. A gyerekek sokat szenvednek. Nekünk pedig választ kell adnunk. De
ehhez nagyon sokat és mélyrehatóan kell gondolkodnunk. Ezt teszi a konzisztórium
és a szinódus. El kell kerülni, hogy leragadjunk a felszínnél. A kísértés, hogy
minden problémát kazuisztikával oldjunk meg, hiba, a mély dolgok
leegyszerűsítése, miként a farizeusok csinálták, végtelenül felszínes teológia.
A mélyreható gondolkodás fényében lehet majd komolyan szembenézni a sajátos
helyzetekkel, mint például az elváltakéval, a problémák gyökerét érintő
lelkipásztori gondoskodásra van szükség.
Walter
Kasper bíboros előadása az utolsó konzisztóriumon (szakadék tátong a
házasságról és családról szóló tanítás, valamint sok keresztény tényleges élete
között) miért osztotta meg ennyire a főpapokat? Hogyan látja, sikerül az
egyháznak a következő két évben végigjárnia ezt a fáradságos utat úgy, hogy
széleskörű és békés egyetértés alakuljon ki? Ha a tan, a tanítás szilárd, akkor
miért van szükség eszmecserére?
– Kasper bíboros ragyogó és mélyreható előadást
tartott, amelyet nemsokára közzétesz németül. Öt témát tárgyalt, az ötödik a
második házasságkötés volt. Aggódnék, ha a konzisztóriumon nem bontakozott
volna ki élénk vita, anélkül mit sem ért volna. A bíborosok tudták, hogy
elmondhatják azt, amit akarnak, és nagyon sokféle szempontot és látásmódot
felvázoltak, melyek mind gazdagítóak. A dolgok testvéri és nyílt megvitatása
segíti a mélyebb teológiai és lelkipásztori gondolkodást. Ettől nem félek, mi
több, inkább törekszem rá.
A
közelmúltban rendszeres volt az emberek figyelmének felhívása az úgynevezett
„vitathatatlan értékekre”, főleg a bioetikában és a szexuáletikában. Ön nem
vette át ezt a megfogalmazást. A tanbeli és erkölcsi elvek nem változtak. Az Ön
döntése esetleg egy kevésbé az előírásokat szajkózó és az egyéni lelkiismeretet
nagyobb tiszteletben tartó stílust kíván jelezni?
– Sose értettem a vitathatatlan értékek
kifejezést. Az értékek azok értékek, és pont. Nem mondhatom, hogy a kezem egyik
ujja kevésbé lenne hasznos a többinél. Ezért nem értem, milyen értelemben
létezhetnek vitatható értékek. Amit az élet témájáról el kellett mondanom, azt
leírtam az Evangelii gaudium buzdításban.
Sok
ország törvényileg szabályozza az élettársi kapcsolatokat. Olyan út ez, amelyet
az egyház meg tud érteni? De vajon meddig, melyik pontig?
– A házasság egy férfi és egy nő között jön létre.
A világi államok igazolni akarják az élettársi kapcsolatokat azáltal, hogy
szabályozzák a különféle együttélési formákat, ebben pedig az a szükség vezeti
őket, hogy szabályozni kell a személyek közötti gazdasági viszonyokat, mint
például az egészségügyi ellátás biztosítását. A legkülönfélébb együttélési
megállapodásokról van szó, s én fel sem tudnám sorolni annak különféle formáit.
Meg kell nézni az egyes eseteket, és különbözőségeiket figyelembe véve kell megítélni
őket.
Hogyan
mozdítják elő a nő szerepvállalását az egyházban?
– A kazuisztika itt sem segít. Igaz, hogy a nők
nagyobb mértékben jelen lehetnek és jelen is kell lenniük az egyház döntéshozó
pozícióiban. Ezt viszont csak működést érintő előléptetésnek nevezném. Csak
ezen a módon nem jutunk sokat előre. Inkább arra kell gondolni, hogy az egyház
[chiesa] szó előtt [pl. az olasz nyelvben] a nőnemű "la" névelő
szerepel: az egyház a kezdetektől fogva nőnemű. A nagy teológus Hans Urs von
Balthasar sokat foglalkozott ezzel a témával: a péteri elv mellett a máriás elv
határozza meg az egyházat. Szűz Mária fontosabb bármely püspöknél vagy bármely
apostolnál. Ennek teológiai elmélyítése folyamatban van. Rylko bíboros a
Világiak Pápai Tanácsával ebben az irányban dolgozik sok női szakértővel.
Fél
évszázaddal a VI. Pál által kiadott Humanae vitae után az egyház elő tudja újra venni a
születésszabályozás kérdését? Carlo Maria Martini bíboros, az ön rendtársa, úgy
gondolta, hogy már eljött az ideje ennek.
– Minden azon múlik, hogy miként értelmezzük a Humanae
vitaet. Maga VI. Pál volt az, aki – a végén – azt kérte a gyóntatóktól,
hogy nagy irgalommal járjanak el, és legyenek tekintettel a konkrét
helyzetekre. De prófétai volt az ő zsenialitása. Volt bátorsága ahhoz, hogy a
többséggel szemben foglaljon állást, megvédje az erkölcsi fegyelmet, kulturális
fékként hasson, szembeszálljon a jelen és jövőbeli neomalthusianizmussal. A
feladat nem az, hogy megváltoztassuk a tant, hanem az, hogy a dolgok mélyére
hatoljunk, elérjük, hogy a lelkipásztorkodás vessen számot az egyes
helyzetekkel, valamint azzal, amit az emberek képesek megtenni. Erről is lesz
majd szó a szinódus folyamán.
A
tudomány kiterjeszti és újrarajzolja az élet határait. Van értelme
mesterségesen meghosszabbítani az életet vegetatív állapotban? Tekinthetjük
megoldásnak a biológiai végrendeletet?
– Nem vagyok szakember bioetikai témákban. És
tartok attól, hogy minden mondatom félreérthető lehet. Az egyház hagyományosan
azt tanítja, hogy senkinek sem kötelező rendkívüli eszközöket igénybe venni,
amikor már tudja, hogy élete végső stádiumában van. Lelkipásztori
gyakorlatomban ilyen esetekben mindig azt tanácsoltam, hogy vegyenek igénybe
fájdalomcsillapítót. Sajátosabb esetekben – ha szükséges – érdemes kikérni szakemberek
tanácsát.
Közelgő
útja a Szentföldre megegyezést fog-e hozni az Oltáriszentség kölcsönös
vételéről az ortodoxokkal? Ebben ugyanis VI. Pálnak – ötven évvel ezelőtt –
majdnem sikerült megállapodnia Athenagorasszal.
– Mindnyájan türelmetlenül várjuk, hogy
"végső" eredményekre jussunk. Ám az egység útja az ortodoxokkal
elsősorban azt jelenti, hogy közösen haladunk és közösen dolgozunk. Buenos
Airesben a kateketikai tanfolyamokra ortodoxok is jöttek. Én pedig a karácsonyt
és január hatodikát az ő püspökeikkel töltöttem, akik alkalomadtán tanácsot is
kértek egyházmegyei hivatalainktól. Nem tudom, igaz lehet-e a jelenet, mely
szerint Athenagorasz azt javasolta VI. Pálnak, hogy ők haladjanak csak együtt,
a teológusokat pedig mind küldjék el egy szigetre, hadd vitatkozzanak egymás
közt. Nyilván vicc ez, de tényleg az a fontos, hogy együtt haladjunk. Az
ortodox teológia nagyon gazdag, s úgy hiszem, manapság nagy teológusaik vannak.
Csodálatos, ahogyan az egyházat és a szinodalitást értelmezik.
Éveken
belül a legnagyobb világhatalom Kína lesz, és Kínával a Vatikánnak nincsenek
kapcsolatai. Matteo Ricci Önhöz hasonlóan jezsuita volt.
– Közel állunk Kínához. Levelet küldtem Kína
elnökének, Hszi Csin-pingnek, amikor megválasztották, három nappal utánam. Ő
pedig válaszolt. Vannak tehát kapcsolatok. Nagy nép a kínaiaké, s én szeretem
őket.
Szentatya,
miért nem beszél soha Európáról? Mi az, ami nem meggyőző Ön számára az európai
törekvésből?
– Emlékszik-e arra a napra, amikor Ázsiáról
beszéltem? Na, mit mondtam? (Ekkor a jelen interjú lejegyzője elkezdett
magyarázkodni, próbálta halvány emlékeit előbányászni, majd rájött, hogy egy
kedves átverés áldozata lett.) Én nem beszéltem sem Ázsiáról, sem
Afrikáról, sem Európáról. Egyedül Latin-Amerikáról beszéltem, amikor Brazíliában
voltam, és amikor a Latin-Amerikáért felelős Bizottságot kellett fogadnom. Nem
volt még alkalmam arra, hogy Európáról beszéljek. De majd eljön!
Milyen
könyvet olvas ezekben a napokban?
– Damiano Marzotto Péter és Magdolna című
könyvét az egyház nőiségéről. Rendkívül szép könyv.
Van-e
ideje megnézni valami szép filmet, hiszen a film is az egyik szenvedélye? A
„nagy szépség” például Oscar-díjat nyert. Megnézi majd?
– Nem tudom. Az utolsó film, amelyet láttam,
Benignitől Az élet szép. Előtte pedig újból megnéztem Fellini Országúton
című filmjét. Mestermű. Andrzej Wajda is tetszett nekem…
Szent
Ferencnek könnyelmű ifjúkora volt. Kérdezem: Volt valaha szerelmes?
– Az El Jesuita (A jezsuita; magyarul:
Ferenc pápa. Beszélgetések Jorge Mario Bergoglióval) című kötetben
elmesélem, hogy tizenhét éves koromban volt egy barátnőm. Megemlítettem ezt az El
Cielo y la Tierra (Az Égről és Földről) című kötetben is, amelyet
Abraham Skorkával együtt írtam. A szemináriumban elcsavarta a fejem egy lány
egy hétre.
És
mi lett a vége, ha nem vagyok indiszkrét?
-
Fiatalokra jellemző dolgok voltak. Megbeszéltem a gyóntatómmal.
(széles mosoly)
(széles mosoly)
Köszönöm,
Szentatyám!
- Én
köszönöm Önnek!
Az interjú 1. részét itt olvashatja.
Az interjú 1. részét itt olvashatja.
Fordította:
Tőzsér Endre SP
Forrás: Corriere della Sera, 2014. március 5., 1–3. oldal.
Forrás: Corriere della Sera, 2014. március 5., 1–3. oldal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése