Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
22. Buzgón óvd magadat, és akkor egészen eggyé leszel Istennel.
Zela y garda tu persona, y mezclarás en todo a Dios.
A magad dolgával törődj
Az Úr az imádságban kezdőknek rendszerint buzgóságot ad, vágyat a nagyobb tökéletesség után. Lelkük ezáltal oly szigorúan követi az erényt, annyira elutasít minden azzal ellenkezőt és annyira megszenvedi a bűnt, hogy minden erejükkel küzdenek ellene, mint ami szent céljukban akadályozza őket.Vannak némelyek, akik ezt az ajándékot önmaguktól elfordítják mások felé, és mások által akarják végrehajtani azt a buzgóságot, amit pedig magukért kaptak. Bírává teszik magukat olyan ügyekben, ami nem az ő dolguk, és nem jönnek rá, hogy a saját lelkiismeretükben annyi a megvizsgálni való, hogy – ahogy az okos szüzek mondták – másnak már nem is jut a gondosságból. Ha ezek az emberek azt hiszik, hogy gondosságuk akkor tökéletes, ha nemcsak a maguk, hanem a mások életét is átvizsgálják, akkor észre kell venniük, hogy amit az egyik oldalra tesznek, az a másikról fog hiányozni. Gyakran magukra nézve minden gondosságot elveszítenek azzal, hogy másokat vizsgálnak. Ettől óvakodnunk kell, mert ez nagy zavart okoz. Ehhez fontoljuk meg, amit betűnk tanácsol: "Buzgón óvd magadat, és akkor egészen eggyé leszel Istennel"Ebben a fejezetben elsősorban azt tanácsoljuk az összeszedettség gyakorlóinak, hogy magukkal szemben legyenek buzgók, és ne feledjék a bölcs tömör tanácsát, amivel segít, hogy helyes legyen bennünk a gondosság: "Ne vitázz olyasmin, amihez nincs közöd" Vannak, akik a jó szándék ürügyén annyira túlbuzgóan kezelnek minden apróságot, ami szerintük nincs összhangban Istennel, hogy nem tudják megállni, és rögtön muszáj fellépniük a megváltoztatására, mintha azzal, hogy ők föllépnek, minden rossz azonnal megszűnne. Minden hibát nekiállnak kivizsgálni, és úgy tesznek, mintha szavuk olyan hatásos lenne a rossz ellen, mint a szenteltvíz a tűz ellen. (...) Az ilyenek még azokat is kárhoztatják, akik békésen élnek és csöndesen járulnak Isten elé, mondván hogy nem buzgólkodnak eléggé az erény ügyében és csak a maguk vigasztalását keresik. (...) A vakmerő és kotnyeles emberek a szentekkel teszik egyenlővé magukat. Nem látják, hogy a szentek először magukra nézve voltak buzgók, és semmibe nem szóltak bele, ami másra tartozott. Szent Bernát mondja: "Rossz dolog, amikor egy asszony, aki otthon maradt, megrója azokat, akiket a csatából menekülve hazatérni lát." (I. fejezet)
A túlbuzgóság nem vezet reformhoz
A jó szerzetesek összezavarására az ördög rendszerint a buzgóság örve alatt belopja a szívükbe a hő vágyat, hogy rendjüket megreformálják. Buzgóságukról azt hiszik, hogy az az igazság utáni szomjúhozás, és helyet adnak az ördögnek, úgyhogy rendjükben csak azt látják meg, ami felesleges vagy ami túlzás, és gyászolják, hogy milyen sérelem esett a szegénységen. Amikor pedig másokkal jönnek össze, akikben hozzájuk hasonló túlbuzgóság működik, akkor semmi másról nincs szó, keserűen és keményen kárhoztatják a külső önsanyargatás hiányát, amit másokon észrevesznek, mintha az a hit vagy a szeretet hiánya volna. Nem veszik észre mások testi szükségleteit és azt sem mérlegelik, hogy mennyire megvetik a kis dolgokat, amiket viszont birtokolnak. Az ilyen túlbuzgóság rossz, és a lelkiismeret számára rendkívül veszélyes, ha ilyenekkel kezd foglalkozni, mert a legkisebb bűn, ami ered belőle, az önmaguk túlbecsülése és a merész ítélkezés. Azután az is gyakran előfordul, hogy a túlbuzgóak azzal fecsérlik idejüket, hogy olyanokkal beszélnek a reformról, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy tegyenek valamit a helyzet javítására. Ha valódi benned a vágy, hogy rended megújuljon, akkor erről csak olyannal szabad beszélned, akinek van illetékessége a dolgok megváltoztatására. Viszont amint fennakadsz valami apróságon és elkezded azt másokban kárhoztatni, hidd el, hogy az ördög becsapása ez. Az ördög szüntelenül körbejár, hogy megutáltassa veled a saját rendedet és a testvéreidet, és azt gondold, hogy a provincia, ahol te élsz, jobb, mint a többi, ahol ezek a kárhoztatott apróságok előfordulnak. Még ez az ítélet is nagyon veszélyes, mert az igazi tökéletesség nem esetleges apróságokon múlik, hanem a lényeges lelki dolgokon, amire a szerzetesnek minden idejét és energiáját fordítania kell, átgondolva, hogy őbenne mennyire nincsenek meg ezek, és mennyire az a fő feladata, hogy ezt orvosolja, miközben hanyagságból másokról sem feledkezzen el. (IV. fejezet)
Zárszó: A "tilde" (ñ) jelzi, hogy félbe ne hagyd, amit elkezdtél.
Folytasd hát az összeszedett imát, még ha nincs is benned áhítat vagy esendő is vagy a kitartásban. Ne legyél olyan, mint akiről Gerson mondja: "Aki nem érez áhítatot és ezért nem akarja a szemlélődő imát folytatni, az olyan, mint aki fázik, de nem akar közelebb húzódni a tűzhöz, vagy éhezik, de elutasítja az ételt."Hogy elérd a vigasztalást, dolgozz kitartóan. Légy állhatatos. Ha fáradt vagy, mondd magadnak, hogy még fél óráig csinálod, és bízzál az isteni kegyelem alamizsnájában. Ha ezt a fél órát letöltötted, azt tanácsolom, hogy még egy órát vállalj, mert a szemlélődő ima utolsó része jár rendszerint a legtöbb kegyelemmel.Az imádságban se legyél kevésbé gondos és körültekintő, mint az alvásban. Ha ott igyekszel kivédeni minden zajt, félreteszel minden foglalatosságot, visszavonulsz és egyedül maradsz, hogy végre elaludj, félretéve minden világi gondot, akkor ugyanezt tedd meg az imádságban is, egészen a lelkiek felé fordulva. Vedd észbe, hogy Isten nem másért teremtett téged, mint az imádságért.
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
22. Buzgón óvd magadat, és akkor egészen eggyé leszel Istennel.
Zela y garda tu persona, y mezclarás en todo a Dios.
A magad dolgával törődj
Az Úr az imádságban kezdőknek rendszerint buzgóságot ad, vágyat a nagyobb tökéletesség után. Lelkük ezáltal oly szigorúan követi az erényt, annyira elutasít minden azzal ellenkezőt és annyira megszenvedi a bűnt, hogy minden erejükkel küzdenek ellene, mint ami szent céljukban akadályozza őket.Vannak némelyek, akik ezt az ajándékot önmaguktól elfordítják mások felé, és mások által akarják végrehajtani azt a buzgóságot, amit pedig magukért kaptak. Bírává teszik magukat olyan ügyekben, ami nem az ő dolguk, és nem jönnek rá, hogy a saját lelkiismeretükben annyi a megvizsgálni való, hogy – ahogy az okos szüzek mondták – másnak már nem is jut a gondosságból. Ha ezek az emberek azt hiszik, hogy gondosságuk akkor tökéletes, ha nemcsak a maguk, hanem a mások életét is átvizsgálják, akkor észre kell venniük, hogy amit az egyik oldalra tesznek, az a másikról fog hiányozni. Gyakran magukra nézve minden gondosságot elveszítenek azzal, hogy másokat vizsgálnak. Ettől óvakodnunk kell, mert ez nagy zavart okoz. Ehhez fontoljuk meg, amit betűnk tanácsol: "Buzgón óvd magadat, és akkor egészen eggyé leszel Istennel"Ebben a fejezetben elsősorban azt tanácsoljuk az összeszedettség gyakorlóinak, hogy magukkal szemben legyenek buzgók, és ne feledjék a bölcs tömör tanácsát, amivel segít, hogy helyes legyen bennünk a gondosság: "Ne vitázz olyasmin, amihez nincs közöd" Vannak, akik a jó szándék ürügyén annyira túlbuzgóan kezelnek minden apróságot, ami szerintük nincs összhangban Istennel, hogy nem tudják megállni, és rögtön muszáj fellépniük a megváltoztatására, mintha azzal, hogy ők föllépnek, minden rossz azonnal megszűnne. Minden hibát nekiállnak kivizsgálni, és úgy tesznek, mintha szavuk olyan hatásos lenne a rossz ellen, mint a szenteltvíz a tűz ellen. (...) Az ilyenek még azokat is kárhoztatják, akik békésen élnek és csöndesen járulnak Isten elé, mondván hogy nem buzgólkodnak eléggé az erény ügyében és csak a maguk vigasztalását keresik. (...) A vakmerő és kotnyeles emberek a szentekkel teszik egyenlővé magukat. Nem látják, hogy a szentek először magukra nézve voltak buzgók, és semmibe nem szóltak bele, ami másra tartozott. Szent Bernát mondja: "Rossz dolog, amikor egy asszony, aki otthon maradt, megrója azokat, akiket a csatából menekülve hazatérni lát." (I. fejezet)
A túlbuzgóság nem vezet reformhoz
A jó szerzetesek összezavarására az ördög rendszerint a buzgóság örve alatt belopja a szívükbe a hő vágyat, hogy rendjüket megreformálják. Buzgóságukról azt hiszik, hogy az az igazság utáni szomjúhozás, és helyet adnak az ördögnek, úgyhogy rendjükben csak azt látják meg, ami felesleges vagy ami túlzás, és gyászolják, hogy milyen sérelem esett a szegénységen. Amikor pedig másokkal jönnek össze, akikben hozzájuk hasonló túlbuzgóság működik, akkor semmi másról nincs szó, keserűen és keményen kárhoztatják a külső önsanyargatás hiányát, amit másokon észrevesznek, mintha az a hit vagy a szeretet hiánya volna. Nem veszik észre mások testi szükségleteit és azt sem mérlegelik, hogy mennyire megvetik a kis dolgokat, amiket viszont birtokolnak. Az ilyen túlbuzgóság rossz, és a lelkiismeret számára rendkívül veszélyes, ha ilyenekkel kezd foglalkozni, mert a legkisebb bűn, ami ered belőle, az önmaguk túlbecsülése és a merész ítélkezés. Azután az is gyakran előfordul, hogy a túlbuzgóak azzal fecsérlik idejüket, hogy olyanokkal beszélnek a reformról, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy tegyenek valamit a helyzet javítására. Ha valódi benned a vágy, hogy rended megújuljon, akkor erről csak olyannal szabad beszélned, akinek van illetékessége a dolgok megváltoztatására. Viszont amint fennakadsz valami apróságon és elkezded azt másokban kárhoztatni, hidd el, hogy az ördög becsapása ez. Az ördög szüntelenül körbejár, hogy megutáltassa veled a saját rendedet és a testvéreidet, és azt gondold, hogy a provincia, ahol te élsz, jobb, mint a többi, ahol ezek a kárhoztatott apróságok előfordulnak. Még ez az ítélet is nagyon veszélyes, mert az igazi tökéletesség nem esetleges apróságokon múlik, hanem a lényeges lelki dolgokon, amire a szerzetesnek minden idejét és energiáját fordítania kell, átgondolva, hogy őbenne mennyire nincsenek meg ezek, és mennyire az a fő feladata, hogy ezt orvosolja, miközben hanyagságból másokról sem feledkezzen el. (IV. fejezet)
Zárszó: A "tilde" (ñ) jelzi, hogy félbe ne hagyd, amit elkezdtél.
Folytasd hát az összeszedett imát, még ha nincs is benned áhítat vagy esendő is vagy a kitartásban. Ne legyél olyan, mint akiről Gerson mondja: "Aki nem érez áhítatot és ezért nem akarja a szemlélődő imát folytatni, az olyan, mint aki fázik, de nem akar közelebb húzódni a tűzhöz, vagy éhezik, de elutasítja az ételt."Hogy elérd a vigasztalást, dolgozz kitartóan. Légy állhatatos. Ha fáradt vagy, mondd magadnak, hogy még fél óráig csinálod, és bízzál az isteni kegyelem alamizsnájában. Ha ezt a fél órát letöltötted, azt tanácsolom, hogy még egy órát vállalj, mert a szemlélődő ima utolsó része jár rendszerint a legtöbb kegyelemmel.Az imádságban se legyél kevésbé gondos és körültekintő, mint az alvásban. Ha ott igyekszel kivédeni minden zajt, félreteszel minden foglalatosságot, visszavonulsz és egyedül maradsz, hogy végre elaludj, félretéve minden világi gondot, akkor ugyanezt tedd meg az imádságban is, egészen a lelkiek felé fordulva. Vedd észbe, hogy Isten nem másért teremtett téged, mint az imádságért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése