Nagyböjt 1. hete kedd
Iz 55,10-11; Mt 6,7-15
„Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani Mennyei Atyátok”.
Jézus tanítása az utolsó ítéletről már a történelem végső mozzanatáról, a megdicsőülésről és a kárhozatról szól. A mai elmélkedési anyag visszatekint a történelem folyamára, annak is egy nagyon fontos kérdésére, a megbocsátás kérdésére. A sértés és a sértődés minden időben könnyen előfordult, de a mostani feszültlégkörben élőknek elegendő egy szemvillanás, egy ideges mozdulat, máris kész a baj. A bántásért bocsánatot kérni már alig szokott már valaki. Akadnak azért tiszteletreméltó kivételek. Jézus arra tanít, hogy a megbocsátásra mindig legyünk készek, még akkor is, ha a bocsánatkérés nem, vagy semmit érőn hangzik el. Az Úrnak Péter apostolkérdést tett föl: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus azt felelte neki: Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer”(Mt 18,21-22) Ez azt jelenti, hogy számtalanszor. Itt a hegyi beszédben viszont arra figyelmeztet bennünket Jézus, hogy a megbocsátás feltétele annak, hogy Isten megbocsássa a mi bűneinket. Hiába kérünk Istentől bocsánatot imában vagy a szentgyónásban, ha bennünk nincsen megbocsátás, mi sem nyerhetünk Istentől bocsánatot. Viszont kérdés marad, hogy ha valaki nem akar bocsánatot kérni, kötelesek vagyunk-e megbocsátani neki? Az említett péteri kérdésre az Úr erre nem adott választ. Az igazságosság szerint a bántónak bocsánatot kell kérnie, hiszen adóssága van valaki felé, amit ki kell fizetnie. Ha bennünket bántott meg valaki, jobb, ha nagylelkűek vagyunk. Megbántóinknak addig kell megbocsátanunk, amíg az életben, járunk, mert ha a lelkünk a testünkből eltávozik, nem tudunk már többé érvényesen megbocsátani. Az utolsó ítéleten zsinórmértéknek kifejtett jézusi eljárásban ez a szeretet-szolgálat is benne van. Játszani nem szabad a halasztgatással. Mivel a böjtnek velejárója az imádság, Jézus ennek a megbocsátásnak, mint nagyböjti feltételnek bevezetőül a Mi Atyánk imádságot mondja el. Megtanít bennünket arra, hogy bocsánatot kell kérnünk Istentől bűneink miatt, de ki kell hangsúlyoznunk, hogy úgy kérjük, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tehát elismerjük, hogy mi is kötelesek vagyunk másoknak megbocsátani, ahogy az Atya is megbocsájt nekünk. Még egy gyakori hibára jó odafigyelnünk. Előfordulhat, hogy valaki, aki megbántott bennünket, aztán elmaradt a bocsánatkérés, és mi sem bocsátottunk meg az illetőnek. Így halt meg. A másvilágon a tisztítótűzbe kerülhet, ha utolsó pillanatában kész lett volna bocsánatot kérni, de erre lehetősége már nem volt. Viszont az adóssága fennáll. A mennyország ajtaja nem nyílik meg számára, mert le nem törlesztett adóssága van. Ha van bennem igaz szeretet, bocsássak meg neki. Ebben az esetben nem kell félnem, hogy valaha magam is csapdába esem.
Iz 55,10-11; Mt 6,7-15
„Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani Mennyei Atyátok”.
Jézus tanítása az utolsó ítéletről már a történelem végső mozzanatáról, a megdicsőülésről és a kárhozatról szól. A mai elmélkedési anyag visszatekint a történelem folyamára, annak is egy nagyon fontos kérdésére, a megbocsátás kérdésére. A sértés és a sértődés minden időben könnyen előfordult, de a mostani feszültlégkörben élőknek elegendő egy szemvillanás, egy ideges mozdulat, máris kész a baj. A bántásért bocsánatot kérni már alig szokott már valaki. Akadnak azért tiszteletreméltó kivételek. Jézus arra tanít, hogy a megbocsátásra mindig legyünk készek, még akkor is, ha a bocsánatkérés nem, vagy semmit érőn hangzik el. Az Úrnak Péter apostolkérdést tett föl: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus azt felelte neki: Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer”(Mt 18,21-22) Ez azt jelenti, hogy számtalanszor. Itt a hegyi beszédben viszont arra figyelmeztet bennünket Jézus, hogy a megbocsátás feltétele annak, hogy Isten megbocsássa a mi bűneinket. Hiába kérünk Istentől bocsánatot imában vagy a szentgyónásban, ha bennünk nincsen megbocsátás, mi sem nyerhetünk Istentől bocsánatot. Viszont kérdés marad, hogy ha valaki nem akar bocsánatot kérni, kötelesek vagyunk-e megbocsátani neki? Az említett péteri kérdésre az Úr erre nem adott választ. Az igazságosság szerint a bántónak bocsánatot kell kérnie, hiszen adóssága van valaki felé, amit ki kell fizetnie. Ha bennünket bántott meg valaki, jobb, ha nagylelkűek vagyunk. Megbántóinknak addig kell megbocsátanunk, amíg az életben, járunk, mert ha a lelkünk a testünkből eltávozik, nem tudunk már többé érvényesen megbocsátani. Az utolsó ítéleten zsinórmértéknek kifejtett jézusi eljárásban ez a szeretet-szolgálat is benne van. Játszani nem szabad a halasztgatással. Mivel a böjtnek velejárója az imádság, Jézus ennek a megbocsátásnak, mint nagyböjti feltételnek bevezetőül a Mi Atyánk imádságot mondja el. Megtanít bennünket arra, hogy bocsánatot kell kérnünk Istentől bűneink miatt, de ki kell hangsúlyoznunk, hogy úgy kérjük, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tehát elismerjük, hogy mi is kötelesek vagyunk másoknak megbocsátani, ahogy az Atya is megbocsájt nekünk. Még egy gyakori hibára jó odafigyelnünk. Előfordulhat, hogy valaki, aki megbántott bennünket, aztán elmaradt a bocsánatkérés, és mi sem bocsátottunk meg az illetőnek. Így halt meg. A másvilágon a tisztítótűzbe kerülhet, ha utolsó pillanatában kész lett volna bocsánatot kérni, de erre lehetősége már nem volt. Viszont az adóssága fennáll. A mennyország ajtaja nem nyílik meg számára, mert le nem törlesztett adóssága van. Ha van bennem igaz szeretet, bocsássak meg neki. Ebben az esetben nem kell félnem, hogy valaha magam is csapdába esem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése