HOFBAUER SZENT KELEMEN MÁRIA
redemptorista, pap
*Tasswitz, 1751. december 26. +Bécs, 1820. március 15.
A 18.
század második fele és a századforduló Európa számára a súlyos háborús
összetűzések ideje volt. A hitre és az Egyház egységére gyakorolt hatásaik
miatt a politikai eseményeknél veszedelmesebbnek tűnnek ma számunkra e korszak
új eszméi. Ausztriába is akkoriban hatolt be az államegyháziság és a
felvilágosodás. Ha a jozefinizmus némely történész véleménye szerint a
történelemben az utolsó kísérlet az állam részéről az Egyház megreformálására
(például H. E. Feine), ez a reform nem az Egyház érdekében történt, hanem az
állam érdekében, hogy ez az Egyházat engedelmes eszközévé tehesse. A teológiai
tanulmányokat újjászervezték, a plébániák számát megnövelték és az igazgatást
megjavították ugyan, a teológiát és a lelkipásztorkodást azonban mindinkább
megfertőzte a racionalizmus.
Ebben
a korban született a dél-morvaországi Znaim melletti Tasswitzban az a férfi,
aki az igazi katolikus reform döntő élharcosa lett: Johann Klemens Maria
Hofbauer. Apja cseh volt -- eredeti Dvorak nevét Hofbauerre németesítette --,
anyja német. Jellegzetes szláv és német vonások határozták meg Hofbauer emberi
sajátosságát. Erős teste, telt, kerek arca ellentétben állt kis szemeivel, lágy
hangjával és finom, eleven kezével. Bensejében a szívós energia mellett olyan
érzékeny, mély érzület lakott, hogy lelki megrendülései napokig a betegágyba
dönthették. A szláv és német vérnek ez a keveredése, a paraszti-vidéki légkör,
amelyben életének első húsz évét eltöltötte, mindenekelőtt pedig jámbor anyja
befolyása (apja korán meghalt) alakította ki Isten kegyelmével azt a
fáradhatatlan munkást és pihenés nélküli tervezőt, azt a jóságos, barátságos
embert, aki magától értetődő hitével olyannyira nem illett bele felvilágosodott
korába, de éppen ezzel vonzotta magához az embereket. Mesterkéletlen modora,
egészséges, olykor nyers lénye és elpusztíthatatlan humora rabul ejtette az
embereket. Másrészt azonban magával hozott öröksége egyáltalán nem tette
könnyűvé számára a szentség útját. Egészen az utolsó évekig az egyébként olyan
jóságos férfi olykor hevessé vált és felfortyant. Hofbauer így vélekedett:
,,Igen, ez sajnos hibám, de köszönöm Istennek, hogy megvan bennem, mert ha nem
volna, arra éreznék kísértést, hogy kezet csókoljak önmagamnak az önmagam
iránti tiszteletből.''
Hofbauer
ifjúságára ránehezedett egy súlyos áldozat: a papságról való lemondás. Mivel
szűkös anyagi eszközeik nem voltak elegendők arra, hogy tanulhasson, a
szomszédos Znaimban elsajátította a pékmesterséget. Huszonegy éves korában
végre mégis elkezdhette tanulmányait. 1772-től 1777-ig járt Klosterbruck
premontrei iskolájába, de ahhoz, hogy egyetemre mehessen, megint csak
hiányoztak az anyagiak. Remete lett, először Olaszországban Tivoli mellett (ott
vette fel a Kelemen nevet), később szülőföldje közelében. A remeték az akkori
idők hitoktatói és laikus segítői voltak. Hogy továbbképezze magát ebben a
hivatásban, 1780-ban kateketikai tanfolyamra járt Bécsben. Itt jótevőkre
talált, akik a már csaknem harmincéves férfi számára lehetővé tették a
teológiai tanulmányok elvégzését. Négy évig tanult Bécsben. Mivel akkoriban az
állam mind erősebben beavatkozott a papok képzésébe, nem maradt tovább
Ausztriában. Barátjával, Hübl Tádéval együtt Rómába indult, hogy ott folytassa
tanulmányait. Rómában a németek közül elsőkként léptek be a redemptoristák
fiatal rendjébe. A rend eszményét, az elhagyatott emberek megsegítését Hofbauer
hivatásának érezte.
1785.
március 19-én mindketten letették a fogadalmat, március 29-én az alatri dómban
pappá szentelték őket. Október végén azzal a szándékkal hagyták el Rómát, hogy
a redemptorista rendet meghonosítják Ausztriában. Itt azonban nem lehetett
kolostoralapításra gondolni. Miután egy éven át újból Bécsben tanultak, Varsón
át Fehér- Oroszországba indultak. A varsói Szent Benno testvérület, amely a
külföldiekkel foglalkozott, német papokat keresett. Hofbauer és Hübl mintha hívásra
érkezett volna. Átvették Szent Benno teljesen elhanyagolt templomát, és vele a
varsói németek lelki gondozását.
Húsz
évig tevékenykedett Hofbauer a lengyel fővárosban. A kis Szent Benno-templom
ebben az időben nemcsak a német katolikusok, hanem az egész város számára
vallási központtá vált. A kezdet igen-igen nehéz volt, a legszükségesebb is
hiányzott. Sem a lengyel klérus, sem maga a püspök az ujját sem mozdította meg
az atyák munkája érdekében. Hofbauer mégis megalapította a szegények iskoláját,
és csakhamar 350 fiatalt oktathattak. A tehetségesebbek számára latin iskola
jött létre és leányiskola is csatlakozott hozzá. Hofbauer maga ment koldulni
kis védencei számára. Amikor eközben egyszer valaki az arcába köpött, ő csak
ennyit mondott: ,,Ez nekem szólt. Adjon most már valamit a szegény gyermekeim
számára is!'', mire a másik zavarában és megszégyenülten nagy összeget
adományozott. A városon át vivő útjairól gyakran vitt magával árva gyermekeket,
akiket az utcán szedett fel, majd saját kezűleg mosdatta ki őket a piszokból és
szabadította meg a férgektől.
Hogy
az általános erkölcsi hanyatlást feltartóztassa, új utakat járt a
lelkipásztorkodásban. A Szent Benno-templomban ,,állandó missziót'' szervezett.
Minden vasár- és ünnepnapon reggel öt órától egész napon át miséztek és
prédikáltak. Teljesen újszerűen hatott annak a vallási egyesületnek az
alapítása, amelyhez mindenekelőtt világiak tartoztak. Ennek a ,,laikus
apostolságnak'' a fő feladata volt a bátor szembeszállás ,,az erkölcstelenség
és a hitetlenség sodró áramlatával''.
Kelemen
élete állandó fáradozás volt annak érdekében, hogy a redemptorista rendet
meghonosítsa az Alpoktól északra. 1788-ban általános helynökké történt
kinevezésével elérte a szükséges függetlenséget, amely az Alpokon túli alapítások
feltétele volt. Varsói alapításához 1808-ban negyven tag tartozott. Hofbauer
tevékenysége azonban nem korlátozódott Varsóra és Lengyelországra: több alapító
utat tett Németországban és Svájcban, sőt Franciaországban is, de sehol sem ért
el maradandó sikert. Egy másik szerencsétlenség is érte. Napóleon révén Varsó
Szászországhoz került.1808 júniusában Napóleon elrendelte a Szent Benno
feloszlatását. A szerzeteseket katonai őrizettel vitték Küstrin erődítményébe,
ahonnan négyhónapi fogság után visszaengedték őket hazájukba. Hofbauer a
legtöbbjüket sohasem látta viszont. Életműve romjain állott. Két társával
együtt Bécsbe indult azzal a szándékkal, hogy továbbutazik Svájcba vagy
Kanadába.
Mégis
haláláig Bécsben maradt. Bécsi évei, amelyek folyamán az orsolyiták
gyóntatóatyja és templomuk igazgatója lett, életének legjelentősebb időszakát
jelentették. Személyiségének kisugárzó erejével Hofbauer Bécsben a katolikus
reform kiindulópontjává vált.
Mindenekelőtt
a gyóntatószékben és a szószéken tevékenykedett. Nemcsak a nővérek találták meg
benne megértő lelkiatyjukat; egyszerű és tanult emberek, diákok és professzorok
tartoztak gyónógyermekei közé.
Kelemen
nem volt született szónok. Kifejezésmódja meglehetősen nyersnek számított.
Némelykor megszakította beszédét és így szólt: ,,Apropó, erről jut az
eszembe...'' És mégis: egész Bécs ott tolongott, ha prédikált, és új Ábrahám a
Sancta Clarának[6] nevezték. Ezekben a prédikációkban az emberek megtalálták
azt, amit a felvilágosodás papjainak okos beszédeiben hiába kerestek.
Mondanivalójának középpontjában az Evangélium, Krisztus és a kegyelmi élet
állt. Kortársai megérezték, hogy ezek a prédikációk a szemlélődésből és az
imádságból fakadtak, szavaiból kiérezték annak a férfinak a szilárd hitét, aki
kijelentette: ,,Nem tudom felfogni, hogy lehet meg az ember hit nélkül.''
E
tevékenységei mellett a betegek lelki ellátása és a családlátogatások (a
lelkipásztorkodás egy általa bevezetett formája) tartoztak napi munkájához.
A
katolikus újjáéledés szempontjából döntő jelentőségű volt Hofbauer befolyása a
bécsi romantikusokra. Az egyszerű pap jelentős művészek, írók és tudósok
körének a középpontja lett. Legközelebb állt hozzá Zacharias Werner
(1768--1823) költő, aki úgy fogadta el a vezetését, mint egy gyermek, és akinek
számára csak három nagy ember létezett: Napóleon, Goethe és Hofbauer. A német
romantika teoretikusával, Friedrich Schlegellel (1772--1829) és feleségével is
szívbeli barátságot kötött. Minduntalan buzdította a szellemi élet vezetőit,
hogy írjanak jó katolikus könyveket. Az ő ösztönzésére jött létre a magas
irodalmi színvonalú Ölzweige (Olajágak) című folyóirat.
Az
egyetemi hallgatók számára vallásos estéket rendezett a szobájában.
Tanítványai, mint Anton Günther (1783--1863) filozófus vagy a későbbi
reform-bíboros, Joseph Othmar von Rauscher (1797--1875) egész életükre
megtartották ezt a formát.
Ugyanolyan
természetesen mozgott Hofbauer a nemesek körében, mint a tudósok és diákok
között. Gyakran hívta meg ebédre Széchényi Ferenc gróf. Ami az étkezés után
megmaradt, bő köpenye alatt elvitte a város szegényeinek, akik atyaként
tisztelték. Ha valaki egy nyomorúságos bécsi lakásban találkozott vele, nem
tételezte volna fel róla, hogy előzően nemesekkel ült egy asztalnál, sőt pápai
követek és Bajor Lajos koronaherceg tanácsadójaként közvetlen befolyást
gyakorol a bécsi kongresszus tárgyalásaira, és jelentős szerepet játszik egy
német nemzeti egyház létrejöttének megakadályozásában.
Élete
utolsó éveiben Hofbauer feltűnően tartózkodó volt az idegenekkel szemben.
Egyesek ugyanis, akik valamilyen ürüggyel felkeresték a lakásán, az
államrendőrség besúgói voltak. Állandóan figyelték, némelykor megtiltották neki
a prédikálást, és röviddel a halála előtt arra kényszerítették, hogy írja alá
száműzetését. Ám éppen ez az őt utolsóként ért nagy sérelem lett egyik oka
vágyva vágyott kívánsága beteljesülésének: maga Ferenc császár vette a
pártfogásába, és hogy az idős embert ért jogtalanságot jóvátegye, 1820. április
19-én aláírta azt a határozatot, amely beengedte a redemptoristákat Ausztriába.
Hofbauer részt vett az előkészületekben, a határozat aláírásának napját azonban
már nem érte meg.
1820.
március 15-én súlyos haláltusa után halt meg Varsó és Bécs apostola. 1888-ban
boldoggá, 1909. május 20-án szentté avatták. [6] Ábrahám a S. Clara
(1644--1709) ágostonos kanonok. A leghíresebb
szónok
volt Ausztriában és Bajorországban. Prédikációi a barokk
irodalomnak is remekei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése