A SZENVEDÉS
A Biblia szívesebben venné, ha nem lennének szenvedések.
Ezért ajánlja a buzgó imát, Isten természetfeletti segítségét, biztat az orvosi közreműködésre, a természetes gyógymód igénybevételére. Várva várja a messiási időket, mert azzal érkezik el a szabadulás sok bajtól is: „Akkor majd osztoznak a vakok a sok prédán, és a sánták zsákmányt zsákmányolnak. Nem mondja egy lakó sem: Beteg vagyok. A nép, mely ott lakik, elnyeri benne bocsánatát”. (Iz 33, 23-24) a jövendő feltámadást is úgy látja, várja a próféta, mint a szenvedés befejezését:„Életre kelnek majd halottaid, holttestük feltámad. Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok! Mert világosság harmata a te harmatod, és a föld újjászüli az árnyakat” (Iz 26, 19) „Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, és a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog” (Iz 29,18) Maga, Urunk, Jézus, is szívet melengető izajási sorokat olvas a messiási idők szenvedést eltörlő üzenetéből, amikor Názáretben honfitársainak mint Messiás bemutatkozik:„Az Úristen Lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr,elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, és a megkötözötteknek a börtön megnyitását, s Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét és Istenünk bosszújának napját, hogy megvigasztaljak minden gyászolót, hogy Sion gyászolóinak fejdíszt adjak a hamu helyett, öröm olaját a gyász helyett, Dicséret palástját a csüggedés lelke helyett” (Iz 61, 1-2) Az ószövetségi nép láthatta a tíz egyiptomi csapás idején, hogy azok Jahveh büntetéseként sújtják a gazdag és kevély birodalmat. A próféta már a bálványimádó és szegényeket, tönkretevő izraelitákat nevezi új Egyiptomnak:„Bár kemény csapással sújtja az Úr Egyiptomot, de meg is gyógyítja: megtérnek az Úrhoz, és ő enged kérésüknek, s meggyógyítja őket” (Iz 19, 22) Népem „útjait láttam, de meggyógyítom őt, vezetem őt, és vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak” (Iz 57, 18) Ezt követi a Messiás gyógyítása: „a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta, mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze, a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg” (Iz 53, 4-5) a Messiás egyik fontos ószövetségi előképe a rézkígyó volt. A Mózes és Áron ellen fellázadt zsidó tömeg szörnyű büntetést kapott Jahvehtól. Tüzes marású kígyók lepték el a tábort. Sokan belehaltak a kígyómarásba. A megrémült nép akkor Mózeshez futott:„Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat! Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, megmarad. A megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak”(Szám 21,7-9) Erre az előképre maga Jézus is hivatkozik:„Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne”(Jn 3, 14-15)Még kiegészíti ezt a jövendölést azzal, hogy ez a fölemeltetés az egész világ váltsága lesz:„Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok”(Jn 12, 32)Mindazonáltal az Ószövetség nem ismeri az önkéntes, aszketikus, újszövetségi értelemben felfogott szenvedést. Ezt a szárazságban, a javak elvesztésében, tömegszerencsétlenségekben, háborúkban, üldöztetésekben megnyilvánuló, türelemmel elviselhető szenvedést csak az Újszövetség idején látjuk igazán, amikor már Jézus példája lebeg előttünk, és kegyelme erőt ad hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése