Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök
2Tim 1,1-8; Tit 1,1-5; Lk 10,1-9
„Titusznak, a közös hit révén szeretett fiának”

A pálforduló ünnepe után az Egyház az apostol két olyan tanítványáról emlékezik meg a liturgiában, akikhez külön levelet írt: Timóteusnak kettőt, Titusznak egyet. Mindkét tanítványát idővel püspökké szentelte. Timóteus Efezus püspöke lett, Titusz pedig Kréta szigetéé. Az apostol leveleivel segíteni, esetleg tovább képezni kívánta őket. A Tituszhoz írt leveléből vett lecke tanúsítja, hogy Pál Jézus Krisztus meghívott apostolaként ír tanítványának. Ez a levél tehát nem hivatali beszámoló, vagy az élet történéseiről értesítés, hanem a kiválasztottság és a küldetés céljait tudatosító írás. Az apostol feladata: a hit prédikálása, elmélyítése. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.”(Zsid 11,6)  A hithez rögtön társul a remény, hogy a megismert Istent egykor látni és közvetlen birtokolni is fogjuk a mennyországban „amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik.”(2)  Majd arról szól, hogy ezeket az alapvető tényeket Isten kinyilatkoztatta az igehirdetés által, majd Jézus Krisztusban beteljesítette, Ő pedig Pálra bízta ugyanúgy, mint az eredetileg kiválasztott tizenkét apostolra. (3) Pál a megbízatást kellő hatalommal Tituszra ruházta, aki a „közös hit révén szeretett fia”(4), hiszen az örök élet említett forrásait Páltól kapta. Így árad az Atya, Fiú és Szentlélek kegyelme Pálon, Tituszon és rajtunk, késői felszentelt szolgákon a mindenkori hívekre. Csodálatos lelki közösség, amit minden mise elején megragyogtat a pap köszöntése. Tudatosuljon bennünk!