Boldog GAMBARA PAULA
özvegy, III. r.
(kb. 1450-1505)
Az észak-olaszországi Bresciában született igen
előkel családból. Már fiatal korában kedvelte a magányt, imát,
lelkiolvasmányokat. Szívesen belépett volna valamelyik kolostorba, de szülei
odaígérték a fiatal Costa grófnak. Teljesítette szülei kívánságát, férje pedig
Piemont tartományba vitte fiatal feleségét. (Neve Gambara-Costa változatban is
szerepel.) Costa gróf, akárcsak a korabeli reneszánsz hercegek (Ferrarában az
Este hercegek, Firenzében a Mediciek) kedvelte a pompát, szertelen költekezést,
gazdag lakomákat, szórakozásokat, s feleségét is erre az életmódra akarta
rávenni. Hiszen a jó feleségnek kötelessége mindenben férje kedvében járni!
Paula azonban nem volt erre hajlandó. Lelkiismeretével mindez ellenkezett.
Belépett a ferences III. rendbe, s gyóntatója tanácsára távoltartotta magát a
hiúságoktól; a szegényekkel, betegekkel törődött, még önmagától is képes volt
megvonni a falatot, hogy a beteghez elvigye. A hagyomány az ő életébe is
beiktatja a rózsacsoda legendát. (Ami férje magatartását illeti, nála találó a
legenda.) Egyszer téli napon találkozott egy szegény asszonnyal, akinek nem
volt cipője. Levetette saját lábbelijét s a szegénynek adta. Ez a tette
kiváltotta férje féktelen haragját: feleségét a szolgák előtt megverte,
rendszeresen durván bánt vele. A szolgák pedig ebben is követték urukat. Paula
a szentek módján vett elégtételt: a gúnyolódást nagy türelemmel és szelídséggel
viszonozta. Szenvedéseit férje megtéréséért ajánlotta fel, akinek rendetlen
élete sok fájdalmat okozott neki. Felajánlásának meg is lett az eredménye:
férje megtért, s ettől kezdve Paula végezhette jócselekedeteit minden akadály
nélkül; viselhette nyilvánosan is a ferences III. rendi ruhát: Férje halála
után folytatta jótékonykodó és önmegtagadó életét, mígnem 1505-ben boldog
halállal megtért az Úrhoz. Évszázados tiszteletét XVI. Gergely hagyta jóvá 1840
körül.
„E világ gazdagjainak hagyd meg, hogy ne kevélykedjenek,
és ne bizakodjanak a bizonytalan vagyonban, hanem az élő Istenben, aki bővel
megad nekünk mindent megélhetésünkre. Legyenek jótékonyak, gazdagodjanak
jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak, így biztos alapot
gyűjtenek a jövőre, és elnyerik az igaz életet.” (1 Tim 6, 17-19.)
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése