A SZENVEDÉS 6.

A SZENVEDÉS
Dilemma a szenvedés ószövetségi megítélésében

Az ószövetség választott népe nagyon kicsi sziget volt a maga egyistenhitével a bálványimádó népek óceánjában. Azok a szenvedéseket magyarázhatták úgy, hogy a különböző rangú bálványok nem tudtak valamiben megegyezni, bosszújukat az embereken töltötték ki: szenvedést bocsátottak rájuk. A zsidók jól tudták, hogy csak egy Isten van. Amikor Babilonba hurcolták a választott népet, és a lerombolt jeruzsálemi templom arany és ezüst edényeit Babilonba vitték, és elhelyezték az ottani főbálvány templomában, a győztesek úgy magyarázták: a mi istenünk legyőzte a zsidókét! Isten azonban maga tanúsítja: „Bennük alkotok világosságot, én teremtek sötétséget, én szerzek jólétet, és teremtek bajt; én, az Ur, cselekszem mindezeket”. (Iz 45,7) a zsidó hagyomány folyamatosan megőrizte ezt a prófétai szót: „Jön-e a városra veszedelem, melyet nem Jahveh vitt véghez?” (Am 3,6) a próféták nem kerülhetik el a teljes igazság kimondását, bár szeretnék éreztetni, hogy az Úr sokáig vár türelemmel, és csak hosszú várakozás után bünteti szenvedéssel a megtérni nem akarókat. A büntetés okozta szenvedések láttán a gonoszok reakciója:„Nincs Isten!”(Zsolt 10,4) így szól szívében az esztelen: „Nincs Isten!” (Zsolt 14,1) Másutt talán enyhébb a tagadás: „Azt mondják: Hogy lenne erre gondja Istennek? Hogy is lenne erről tudomása a Fölségesnek?” (Zsolt 73 ‚1 1) a türelmes Jób próbatétele szörnyű szenvedéseket okozott ennek a tiszta és nagy hitű férfiúnak. Felesége erre biztatja:„Mégis megmaradsz jámborságodban? Áldd az Istent és halj meg! Erre ő azt felelte neki: Balga nő módjára beszélsz! Ha a jót elvesszük Isten kezéből, a rosszat miért ne vennénk?”(Jób 2,9-l 1) a szenvedések magyarázatánál nem tételezik fel, hogy Isten szenvedtetni akar, vagyis fájdalmat kíván okozni népének. Ilyenkor arra utalnak, hogy a természetben sok az elkerülhetetlen katasztrófa. Az öregséggel is járnak természetes bajok. A világegyetemben akadnak kárt okozó ellenségek, mint az átok és maga a sátán. Akit ő elcsábít, megátalkodottá tesz, ráfizet: „Jaj a gonosznak! Rosszul jár, mert keze tetteihez mérten lesz fizetsége” (Iz 3,11) „Ne tégy rosszat, akkor téged sem ér semmi rossz. Kerüld az igaztalanságot, akkor távol marad tőled a baj. Fiam! Ne vess gonosz magot igaztalan barázdába, akkor nem aratod azt hétszeresen!” (Sir 7,1-2) József testvérei súlyos lelkifurdalással idézik fel öccsük eladásának szomorú történetét, amikor József próbára tette őket: „Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk öcsénk ellen. Láttuk lelke szorongását, amikor rimánkodott nekünk, de nem hallgattuk meg, ezért jött ránk ez a nyomorúság” (Ter 42,21) Jób barátai is arra gyanakszanak, hogy a feddhetetlenek ismert férfiúnak valami titkos, nagy bűne lehet, mert Isten ekkora szenvedést mért rá. Viszont Isten már az emberiség történelmének kezdetén megmutatta, hogy a szenvedésmentes tervét a sátán incselkedése következtében elkövetett ősbűn tette tönkre. Minden emberi és egyéb szenvedésnek az okát ebben kell keresni. Itt borult fel a családi béke, az emberek és a természet összhangja, megjelent a betegségek réme, és a legsúlyosabb büntetés: az első és második halál, vagyis az örök kárhozat. (Ter 3)