Évközi 3. hét csütörtök

Évközi 3. hét csütörtök    
Zsid 10,19-24; Mk 4,21-25
„Jézus vére által bemegyünk a szentélybe”

Átelmélkedtük, hogy az áronita papok napi áldozatukkal nem tudták a bűntől megtisztítani az embereket, Jézus viszont egyetlen áldozatával tökéletes tisztulást nyújtott minden bűnösnek. Ennek a megtisztulásnak köszönhetjük, hogy kinyílik számunkra a mennyország. Ezt ugyan egyelőre a bizalom, vagyis a remény által birtokoljuk, de ez éltető erő: „Mivel tehát bízunk abban testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe, amelyet nekünk, mint új és élő utat a függönyön, azaz a saját testén át megnyitott” (19-20), ez a remény nem csalhat meg. Jézus ugyanis az utolsó vacsorán kifejezetten állította: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. (Jn14,1-3) Ehhez a saját testén át nyitott nekünk utat, mint ahogy az ószövetségi szent sátor függönyét is örökre kettészakította. Újabb hasonlattal is segít a titkot megérteni: Az ószövetségi főpap évente egyszer belépett a szentek szentjébe az idegen vérrel, megmutatta népének a jövendő lehetőséget a hívők belépésére is. Jézus minket már magával visz: „és mivel van főpapunk Isten háza fölött, járuljunk hozzá igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel”. (Zsid 10,21-22) Itt nyilván a hitről, a bűnbánatról és a keresztség szentségéről van szó. Ezek a kegyelmek a földi életben érhetők el, Jézus erről beszélt apostolainak az Olajfák hegyén, amikor mennybemenetele előtt búcsúzott tőlük: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik”. (Mk 16,15-16) a földi előkészülethez tartozik továbbá a remény erényének gyakorlása. Reméljünk Jézus ígéretében, vagyis erősen bízzunk a földi élet nehézségei között is abban, hogy Jézus kegyelmeivel erőt ad kitartani mellette, majd értünk jön életünk végén. Mindezt meg is kell külsőleg vallani az emberek előtt: „Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett, mert hűséges az, aki az ígéreteket tette”. (Zsid 10,23) a hit és a remény mellé sorakozzék a harmadik isteni erény is: „és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzduljunk”(24) Gondoljunk arra a nagy beszédre, amelyben Jézus az utolsó ítéletet ismerteti hallgatóival. A mennyországra hívottaknak felsorolja az irgalmasság cselekedeteit, amelyet az Ő kedvéért tettek földi életükben (Mt 26,34-36) Különben is az emberi életet Isten az igazság és a szeretet gyakorlására rendelte. „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne”. (1Jn 4,16) Ez a legbiztosabb mérce. Az örökké tartó boldogság megszámlálhatatlan sokaság közösségében lesz egyéni birtokunk. Ezért kell már a földi életben is biztosítani a vallásos életközösségi jellegét. Ennek formája a közös szentmise és más áhítatgyakorlatok. Ne hanyagoljuk el, mint ahogyan igen sokan teszik. Hazánkban katolikus testvéreink 80-85 %-a vasárnaponként sem jár szentmisére. A mennyei boldogság nem bevezető gyakorlatokból áll, hanem befejezése a földi életnek.