Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 29., szerda

A Mennyei Atya Litánia 11.



Atyánk,Te védelmezőnk, irgalmazz nekünk!        
                                                  
A teremtő Isten megadott az első emberpárnak mindent, aminek a birtokában boldogok lehettek. Azok is voltak. Az első bűnükkel azonban sok olyan isteni ajándékot elvesztettek, amelyek birtokában a Teremtő védelmét élvezték. Kiszolgáltatták magukat és utódaikat is a bűnre csábító nagy ellenségnek, a sátánnak. Nincs az a kényúr, rabtartó vagy útonálló, aki gonoszságban elérhetné a gonoszság forrását, az istenellenes hatalom, a sátán kegyetlenségét. Hiába akarták elrejteni nyomorú kiszolgáltatottságukat, hasztalan bujkáltak eladdig meghitt bokraik közé, Isten hangját meghallották, amint számon kérte bujkálásuk okát. Isten szánta esendő voltukat, de igazságosan is ítélnie kellett. Érzékeltette velük, hogy a bűn szerzőjét jól ismeri, elsősorban neki szól a bűnért járó büntetés: „Ellenségeskedést verek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”. (Ter 3,15) Ezzel megígérte az Úr, hogy legfőbb oltalma zálogaként megígéri Fiának sátánt tipró győzedelmét fogadott testvérei, az emberek javára.Amikor Éva elsőszülött fia, Káin belesápadt öccse, Ábel elleni haragjába, Isten védőn nézett vele szembe, féltőn óvta és szólt hozzá: „Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? Nemde ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn? Kíván téged, de te uralkodj rajta!”. (Ter 4,6-7) Káin ezt az előzékeny atyai védelmet nem fontolja meg. Menthetetlenül égbekiáltó bűnbe esik.Noé viszont figyelt Isten figyelmeztető szavára, és nem követte kortársai súlyos istenbántásait. Figyelmeztette is őket testvériesen a megtérésre. Isten ezért előre elmondta neki, milyen büntetésben részesülnek a bűnösök, és azt is közölte vele, hogy őt, családját és az életet tovább vivő állatpárokat hogyan akarja megmenteni. Noé ezért kortársai gúnykacaja ellenére megépítette a bárkát, berendezkedett a hosszú hajóútra, és meg is menekült a rábízottakkal együtt. (Ter 6-7)Később bálványimádó lett az emberiség. Nem tudtak a saját erejükből kimenekülni ebből az általános lezüllésből. Isten ekkor kiválasztotta Ábrahámot, elhívta bálványimádó családja és rokonsága köréből ismeretlen tájakra. Ott gondoskodott róla: „Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3-4) Atyák védőnk ma is mind a fizikai, mind a szellemi veszedelmek ellen. Noénak megígérte, hogy nem lesz többé vízözön. Ezt az ígéretet juttatja azóta eszünkbe a zivatarok után a felhőkön ívelő szivárvány. (Ter 9,11) Erről a védelemről énekel a zsoltáros: „ Szeretlek, Uram, én erősségem. Uram, én erősségem, menedékem és megszabadítóm. Én Istenem, segítségem, akiben reménykedem


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése