Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 26., vasárnap

Sirák Fiának Könyve 52.



Valószínűleg vannak, akik meglepődnek a minapi bölcselői megállapításokon, és ezt a következtetés-sorozatot nagyon erősnek nyilvánítják a mi modern világszemléletünk számára.
 
Sirák fia nem olcsó holmit árul. Azaz semmit sem árul, ami az emberpiacra készült, és olcsón kínálható. Az ő műve a Szentírásból merített isteni üzeneteket közvetíti, és leírja, hogy a mindenek Teremtője boldogságra teremtette az emberek világát, mégpedig devalválhatatlan boldogságot nyújt mindenkinek, aki a rövid földi élete során hisz neki, az igazság és a szeretet kettős oszlopához méri földi tetteit. Sosem állította, hogy ez könnyű teljesítmény fogadott gyermekei számára, de azt igen, hogy a földi élet minden bármilyen kicsi és jelentéktelennek tűnő szeretetgyakorlatáért mennyei boldogsággal fizet, amikor a halálunk után megnyílik számunkra a mennyország kapuja. Ez a boldogságcsomag nem romlik el, nem nyúlhat hozzá senki, nem éréktelenedik el, azonos marad az egész örökkévalóságon keresztül.„Aki így él, soha nem lesz gazdag (itt a földön), aki a keveset megveti, az mindent elveszít. Bor és nők tévútra viszik a bölcseket, arcátlanná válik, aki kikezd a rossz nőkkel. Rothadás és férgek veszik birtokukba, s hamar véget vetnek a bősz szenvedélynek”(Sir 19,1-3) „Könnyelmű, aki túl hamar megbízik, s aki bűnt követ el, asz maga ellen vét. Aki örül a gonoszságnak, azt elítélik, de aki a pletykát gyűlöli, elkerüli, ami gonosz. Ne mondd soha tovább, amit más mond neked, akkor neked sem okoz kárt soha senki. Ne szólj barátodról, se ellenségedről, s ha nincs károdra, akkor ne nyilatkozz. Mert aki meghallgat, óvakodik tőled, és adott időben gyűlölettel néz rád. Ami füledbe jut, az veled szálljon sírba, ne aggodalmaskodj, nem fogsz szétpukkadni. Egyetlen szó miatt gyötrődik a balga, mint a szülő asszony a magzata miatt. Mint a nyílvessző, mely combjába fúródott, olyan a szóbeszéd a balga szívében” (4-12)Vizsgáld meg, amit hallasz! „Kérdezd meg barátod, hogy csakugyan úgy tett-e, és ha úgy tett, mondd neki, többé ne tegyen úgy. Kérdezd meg szomszédod, mondott-e valamit, és ha mondott, kérd meg, hogy máskor ne mondjon. Beszélj barátoddal, mert sok a rágalmazó, s ne higgy minden szóbeszédnek. Van, aki megbotlik, de nem szándékosan, de hát a nyelvével ki nem vétkezett még? Beszélj szomszédoddal, mielőtt lehordod, és tartsd meg a Fölséges törvényét”(13-17)„Minden bölcsesség az Úrnak félelme, minden bölcsességben ott a törvény megtartása. Még nem bölcsesség a rossznak ismerete, s még nem okosság a bűnösök tanácsa. Van ravaszság is, de az utálatos dolog, nincsen annak esze, aki nem bölcs. Jobb, aki istenfélő, ha kevésbé okos is, mint aki sokat tud, s megszegi a törvényt. Van ravasz okosság, de az nem sokat ér, akad, aki csalással akar boldogulni. Van, aki meghajol, mintha csak gyászolna, pedig a belseje telve álnoksággal. Lehorgasztja fejét, s úgy tesz, mint a süket, de ahol nem látják rád támad. És ha nincs ereje gonoszságot tenni, mihelyt alkalma van, elköveti mégis. Az embert elárulja a külseje, arcvonásaiból a bölcs megismeri. Hogy ki az ember, megmutatja az öltözete, a nevetése és a járása.” (20-30) Milyen jó lenne, ha a sok szóbeszéd, pletyka, rágalom helyett az emberek megtanulnának többet beszélni a szentségi Jézussal. A családban sem könnyű őszintén felvetni a pletykát, egy-egy fáradalom okát szerető szívvel megkérdezni: és ha a sértődöttség nyomban keserű veszekedésben robban ki, azt mondani a különben nagyon szeretett házastársnak: Most beteg a szíved, nem tudlak meggyőzni. Üljünk egymás mellé, forduljunk a templomunk irányába. Jézus, a mindentudó jó barátunk, várja a jelzésünket: Baj van, Urunk! Messze a lakodalom öröme. Az Ő szíve adja szívünk örök örömét vissza, hisz ezért él közöttünk templomunk magányában. „ Szent vendégség, melyben Krisztust vesszük magunkhoz, megújítjuk szenvedésének emlékét” Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése