Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 30., csütörtök

Babilóniai Szent Abdon



Szent Abdon és Sennen
 [július 30.]

Abdon és Sennen Decius császár alatt szenvedett vértanúhalált. Történt, hogy Decius császár Babilóniát több tartománnyal együtt leigázta, s keresztényeket is talált ott. Corduba városába hurcolta őket, ahol válogatott kínzásokkal végzett velük. Két alkirály, név szerint Abdon és Sennen eltemették a holttesteket. E tettükért feljelentették őket Deciusnál, aki maga elé rendelte, majd bilincsbe verve Rómába vitette Abdont és Sennent.
Decius és a szenátus színe elé állítva megparancsolták nekik, hogy áldozzanak, s akkor minden vagyonukkal együtt visszanyerik a szabadságukat, vagy ha nem, vadállatok elé vetik őket. Mélységes megvetéssel leköpdösték a bálványokat, mire a cirkuszba vitték őket, és két oroszlánt meg négy medvét eresztettek rájuk. Ezek azonban hozzá sem értek a szentekhez, inkább vigyáztak rájuk. Végül a hóhérok karddal rontottak a szentekre, megölték őket, s lábukat összekötözve kihúzták a porondról, és a Napisten szobra elé dobták testüket. Három napig ott hevertek, majd Quirinus szubdiákonus összeszedte, és házában eltemette őket. Az Úr 253. esztendeje táján szenvedtek vértanúhalált.
Constantinus idejében négy vértanú föltárta hollétüket, s a keresztények átvitték őket Pontianus temetőjébe, ahol az Úr sok jótéteményt ád általuk a népnek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése