Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 26., vasárnap

Sirák Fiának Könyve 50.



Isten nagysága.
 
Az Anyaszentegyház ragaszkodik ahhoz, hogy Isten kinyilatkoztatása a Szentírásban és a Szenthagyományban található meg. Azért kell ezt komolyan ismernünk és elfogadnunk, mert a hitvallásban így van megszövegezve, és Isten szava megváltoztathatatlan, mint maga az Úr: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik. Akit épp úgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával”Ezt a megfogalmazást 325-ben Niceában az első egyetemes zsinaton, a Katolikus Egyház történetének elején szövegezték meg, már elég távol az Ószövetségtől. Sirák fia könyve biztosan Isten kinyilatkoztatott szava: „Aki öröktől él, az teremtett mindent, csak az Úr bizonyul igaznak. Ki volna képes tetteit sorolni, hatalmas műveinek a mélyére hatolni? Fölsége hatalmát ki tudná fölmérni, vagy a jótetteit végig számba venni? Nem lehet belőlük semmit sem elvenni, és nem lehet hozzájuk semmit sem hozzátenni, nem lehet az Úrnak csodáit átlátni, Amikor bevégzed, akkor kezded csak el, s amikor abbahagyod, ott állsz tanácstalan” (Sir 18,1-7) Amikor Izrael népe sátortábort vert már Isten szent hegye, a Sínai hegy alatt, akkor így szólt az Úr Mózeshez: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked. Erre az Úr így szólt Mózeshez: „Menj vissza a néphez. Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen. Holnapután az Úr az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai hegyre. Te pedig határold körül a hegyet, és parancsold meg, óvakodjatok attól, hogy fölmenjetek a hegyre, vagy a lábához közeledjetek. Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia, egyetlen kéz sem érintheti; azt meg kell kövezni vagy le kell nyilazni. Sem ember, sem állat nem maradhat életben. Csak akkor mehettek föl a hegyre, ha majd a kosszarvat hosszan megfújták.” (Kiv 19,9- 13) A sűrű felhő azt a több millió évet idézi vissza, amikor megtörtént már a csillagvilág teremtése, de a nagyon forró anyagnak hűlnie kellett, hogy a kemény felszín porladni kezdjen, és lassan termőfölddé váljék, elindulhasson a növény- és állatvilág megteremtése.„Harmadnap virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre és hatalmas harsonazúgás hangzott fel. A táborban az egész nép remegett. Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé, s azok a hegy lábánál helyezkedtek el. Az egész Sínai hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztókemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült. A trombitaharsogás egyre erősödött. Mózes beszélt és az Úr felelt neki a mennydörgésben. Az Úr leszállt a Sínai hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. Az Úr így szólt Mózeshez. Menj le, és figyelmeztesd a népet, ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük”(16-21) Milyen más volt Isten és népe kapcsolata kétszázötven év múlva. Dávid templomot akart építeni Istennek. Nátán prófétával ezt üzente neki: „Én hoztalak el a legelőről, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem előtted minden ellenségedet. Olyan hírnevet adok neked, amely fölér a legnagyobbakéval a földön. Leigázom (fiad) mind en ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked, s ha majd betöltöd napjaidat és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: egyik fiad lesz az, s én majd megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom (messiási) trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz Örökre” (1Krón 17,7-14)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése