Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 29., szerda

Sirák Fiának Könyve 55.



Amikor magyarázni kezdtem Sirák fia könyvét, úgy gondolkoztam, hogy a szent bölcselő az idézett példákat nyilván az Ószövetség történeteiből olvasta, hiszen azokat a történeteket a Szentlélek sugalmazta

Az anyaszentegyház liturgikus ünnepe Szent Mária Magdolnát állítja hívei szeme elé. Régi megfigyelésem, hogy ezek az évente visszatérő ünnepek nem véletlenül adnak nekem is ösztönzést arra, hogy keressem az összefüggéseket a magam munkája, az évszázados vagy évezredes naptárszerkesztés útbaigazítása között. Ehhez járul még a Szentírás fordítói, magyarázói újabb meglátásainak ihlete: Biblikusaink meglátása szerint a Sir 22,27 verse nem a 22,19-26 részlet befejezése, hanem a 23,1-6 versek bevezetője: azaz magyarázatot segít elő.„Ki állít őrszemet a szám elé, és ki tesz jól záró pecsétet ajkamra, nehogy ravaszul szóljak és a nyelvem vesztemre legyen?” (Sir 22,27) Sirák fia Jézus még nem tudhatta, hogy az ószövetségi elődei közül egyedül viseli majd a Megváltó Istenember nevét. A kiválasztott Édesanyát Máriának hívták, amint az Angyali üdvözlet bevezetőjében Lukács evangélista írja. Ugyancsak tőle tudjuk: „Az angyal belépett hozzá, és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz Ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,27-32) Sirák fia várta a Megváltót, és Izajás prófétától tudta, hogy édesanyja szűzen szülő Szűz lesz: „Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek (Velünk az Isten) nevezi el. (Iz 7,14) (Kr.e.VIII.sz.) Mikeás prófétától ismert volt a Messiás születésének a helye is: De te, (Betlehem) Efrata, a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza” (Mik 5,1),(Kr.e.VII-VI.sz.) Dániel próféta jövendölése alapján (Kr.e.515) pedig elég részletesen követhette Sirák fia a Messiás földi életének főbb történéseit.(Dán 9,24-27)Sirák fia Jézus korának szervezett csoportjai (pártja) közül nyilván a törvényt szigorúan tartó farizeusok közé tartozott. Ezekről pedig igazán az evangéliumokból tudunk pontos adatokat. A mai evangélium alapján ismert Mária Magdolna igen nagy ragaszkodása Jézushoz. Istenségében ő is csalódott, mint a Szűzanyán kívül mindenki, ő is elvesztette hitét, de a szombat este 6 óra után már alig várta, hogy virradjon, és ő mehessen a Golgotára, és Arimateai József családi sírboltjából átmentse Jézus holttestét a saját sírboltjába. Mivel a szikla el volt dobva a sírtól messzire, és a holttestet nem találta, azért szaladt Péterhez és Jánoshoz, hogy értesüljenek a változásról. De az ő távozásuk után visszament, és sírdogálva angyaltól értesült Jézus feltámadásáról. Aztán fel sem fogva a hír értelmét, a szabadba kilépve Jézust sem ismerte fel, aki ott kint várta. De amikor az Úr nevén szólította, igen nagy örömmel vigasztalódott: Aki őt kimentette a léha élet kábulatából, és megbocsátotta sok bűnét, mert hálás szívvel nagyon szerette a Rabbónit, megtalált Mesterét: Él! Ezt a történetet Sirák fia nyilván nem ismerhette. De mintha értesült volna képmutató farizeus társai vendéglátásáról, ahol Jézust hívás nélkül felkereste Mária Magdolna, könnyeivel mosta le lábáról az úti port, az elmaradt szakáll-csók helyett ő az Úr lábát csókolgatta és öntötte drága kenetét az elsinkófált homlok kenőcs helyett.(Lk 7,36-50) Nem erről szól Sirák fia imája? „Uram, Atyám és életemnek Ura, ne szolgáltass ki kényükre, kedvükre, és ne engedd, hogy miattuk elbukjak. Ki forgatja a korbácsot az elmém felett, a bölcsesség fenyítő botját a szívem felett, hogy ne részesüljenek hibáim kíméletben, és ne maradjanak bűneim büntetlen. Hogy ne gyarapodjék hebehurgyaságom, és a bűneim ne szaporodjanak. Hogy le ne roskadjak elleneim előtt, és az ellenségem ne diadalmaskodjék rajtam. Uram, Atyám és életemnek Istene, ne verj meg engem nagyravágyó szemmel, és a mohóságot tartsd távol tőlem. Érzéki, testi vágy ne fogjon el, ne hagyd, hogy zsákmányul ejtsen a buja szenvedély”(Sir 23,-6) Jézus a néma vádaskodóknak hangosan mondta: „Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret” (Lk 7,47)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése