Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 30., csütörtök

Évközi 17 hét csütörtök



Évközi 17 hét csütörtök 
Kiv 40, 16-21. 34-38; Mt 13, 47-53
„Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz”

Jézus különféle példabeszédekkel igyekezett tanítani apostolait, hogy megértsék a mennyország, pontosan Isten belső titkait. Nem képezte őket világi tudományokra, mert az üdvösség szolgálatának a nagymestereivé kellett lenniük. Megmagyarázta nekik az Ószövetségi Szentírást, hogy értsék, és magyarázni tudják majd másoknak is. Vidéki zsidók voltak valamennyien, eljártak a zsinagógákba a szombati összejövetelekre, de ezeken az olvasást követően nem igen akadt olyan képzett ember, aki megmagyarázta volna Isten nekik szóló üzenetét. Tanította őket arra a többletre, amellyel kiegészítette az ősöknek adott kinyilatkoztatást, hogy olyan mesterek lehessenek, amilyeneknek a jézusi tanítványoknak lenniük kellett: „Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből régit és újat hoz elő”. (52) Aki halat akart fogni, régen is két eszközzel rendelkezett: egyedül horoggal igyekezett lépre csalni egyenként a halakat, többen egyesülve, pedig hálót vetettek a tengerbe, amely vízbe felállított drótkerítéshez hasonlóan körülzárta a víz egy területét, a halak pedig nem tudtak belőle kimenekülni. Ez a mozgatható, erős fonálból font háló a hajó felé szűkült, a bennrekedt halakat, pedig kiszedték. Ott azonnal meg is válogatták: a selejtes, fejletlen példányokat visszadobálták a vízbe, hadd nőjenek. A szép, értékesíthető halak, pedig a kereskedőkhöz kerültek. Jézus ezt a közismert kenyérkereső munkát használta fel kiindulópontnak ahhoz a nagy lelki munkához, amely majd a világ végén válik időszerűvé. Pillanatnyilag él hat és félmilliárd ember a földön. Régebben egyszerre ennyi ember soha nem lakta a földet, de sok tízezer éven át emberek milliói éltek együtt a föld hátán. Ha ezeket egyszerre akarja a jó Isten a feltámadás után ítéletre állítani, bizony nem lesz könnyű igazságos döntéseket hozni, ki való a mennyországba, ki a pokolba. Ott nem lehet tévedés az ítéletben, minden jóért és minden rosszért igazságos bér jár. Jézus szerint az angyalok lesznek segítői. Akik megszentelő kegyelem állapotában lesznek, mennyországba kerülnek, akik viszont ezzel az ajándékkal nem rendelkeznek, elkárhoznak. A parabola satnya halai visszakerülnek a tóba, lesz módjuk pótolni mulasztásukat. A tényleges ítéleten azonban végső állapotot zárnak le, a kegyelem híján nem mennybe valókat pokolba vetik. Ez az ítélet megfellebbezhetetlen és javíthatatlan. Minden ember azért kapott elegendő időt a földön, hogy a megszentelő kegyelmet biztosítsa a maga számára. Ez az élet legfontosabb feladata. Senki nem kifogásolhatja, hogy ő ezt nem tudta. Isten mindenkinek tehetsége szerint adja a lehetőséget legalább egyszer. Lesz sírás és fogcsikorgatás: a sírás a késő bánat, a fogcsikorgatás a tehetetlen düh, irigység, önvád és mások vádolását jelzi. Viszont nem lesz mód sajnálkozni másokon. Az igazságos ítélet érthető és megnyugtató az üdvözültek számára. Jézus mindenkit szeret, mindenkit hív, vár a halál pillanatáig. Mindenkiért szenvedett, meghalt és feltámadt. Többet nem tehet. Amíg lehet próbáljuk mindent megtenni, amit tudunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése