Évközi 4. vasárnap

Évközi 4. vasárnap
Szof 2,3; 12-13; 1Kor 1,26-31; Mt 5,1-12a
„Jézus fölment a hegyre, leült, és így tanította őket” (Mt 5,1-2)

Szofóniás próféta Jozíja júdeai király uralkodása idején működött, tehát Jeruzsálem pusztulása és a babiloni fogság kezdete előtti évtizedekben. Küldője, a mindenható Isten egyértelműen megmondja neki, hogy a balsors üzenetét bízta rá. Jeruzsálem ostroma hamarosan bekövetkezik. Isten csapása, kemény büntetése lesz ez, mert több próféta figyelmeztetése ellenére nem hagytak föl a zsidók a bálványimádással és a szegények sanyargatásával. A harag napján a pusztulástól csupán a szegények és az alázatosak menekülnek meg, mert ők keresik Istent. „Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosakat, akik az Úr nevében reménykednek: Izrael maradékát. Ők nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lesz álnok nyelv a szájukban”. (Szof 3,12-13) Amikor pár évtized múlva Jeruzsálem elpusztult, ezeket az igaz Istenben bizakodó szegényeket nem hurcolták el Babilonba. Az Úr napja ősi fogalom volt a zsidóknál. Kezdetben úgy vélték, hogy az a nap igazságszolgáltatás lesz, népük öröm és diadalünnepe. Később pontosította az Úr ezt az elképzelést. Az Úr napja Isten igazságos ítéletét hozza, végül pedig az utolsó ítéletre vonatkoztatja a Biblia. Szofóniás most olvasott részében Jeruzsálem pusztulására vonatkozik. A szegények megmenekülésének oka az volt, hogy ők keresték az igazságot, tartották Isten törvényeit, és alázatosak maradtak. (vö. Szof 2,3) Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosokat, akik az Úr nevében reménykednek: Izrael maradékát. Ők nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lesz álnok nyelv a szájukban”. (Szof 3,12-13) Ugyanezeket az igéket halljuk az evangéliumban. Jézus „a tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket.” (Mt 5,1-2) Itt már nem próféta szólal meg, hanem maga a földre szállt, megtestesült istenfa hegy méltó katedra. El is foglalja ünnepélyesen: leül. Aztán megnyitja száját: beszélni kezd. Országának alaptörvényeit fogalmazza meg, mint bölcs tanítómester. Először is pontosítja a szegénység fogalmát: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”.(Mt 5,3) Nem a gazdagok által elnyomorított nincstelenekről van szó, hanem azokról, akik nem rabszolgái az anyagi jólétnek, nem rabjai a pénznek. Meg is érdemlik az Isten országát: itt a földön az igazság és szeretet közösségét, a túlvilágon pedig a mennyországot.„Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek”(4) Mikor? Az isteni ítéletkor.„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”. (5) Azok,akik emberek maradnak, amikor ragadozó vadállattá lesznek a pénz megszállottjai. Nem ostobák ők, csak nem akarnak Isten törvényei ellenére erőszakkal felelni a gazember jogtiprásra és hatalmi ügyeskedésre, amellyel elvették jogos tulajdonukat. Jogerősen visszaszáll az rájuk, amikor a jog és igazság, vagyis Isten melléjük áll. Az Ószövetségnek és az Újszövetségnek ugyanaz a halhatatlan Isten a szerzője. Kérdés csak az lehet: amit ostobán megszegtek az Ószövetségben és az Újszövetségben a hazug és gyűlöletkeltő sátán csatlósai, azt becsületes, kemény jellemmel, erős istenhittel és isten- és emberszeretettel vissza akarjuk-e fordítani eredeti módjára? Vissza kell térnie népünk hitetlenné vált csoportjának az örök Istenhez, aztán meg kell fogni egymás kezét. Mikor? Most! Azonnal! Mielőtt eljön az Úr haragjának napja.