A boldog szamuráj –
Justus herceg valóságos keresztény fejedelemséget hozott létre Japánban
Február 7-én, kedden Oszaka városában Angelo
Amato bíboros boldoggá avatta Justus Takajama Ukon világi katolikus hívőt. Az
ünnepi eseményre egy nappal Miki Szent Pál és társai, a huszonhat vértanú
február 6-i emléknapja után került sor.
A szertartás előestéjén a Vatikáni Rádió olasz
adásában Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa
beszélt a frissen boldoggá avatott életéről és örökségéről.
Justus Takajama Ukon (1553–1615) magas rangú
herceg volt, aki Japán legelőkelőbb köreihez tartozott, apjával együtt tért át
a katolikus hitre, 12 évesen. Csatákban mutatott példája miatt a hatalmas
Hidejosi hadúr és császári főminiszter bőkezűen megjutalmazta a katolikus
herceget, aki aztán Azucsi, Takacuki és Oszaka tartományokban szemináriumokat
alapított, hogy megteremtse a japán hittérítők és katekéták képzésének
lehetőségét. A szeminaristák közül sokan lettek a későbbiekben vértanúk, köztük
a jezsuita Miki Szent Pál.
Justus herceg földbirtokán gyorsan nőtt a
keresztények száma: 30 ezer alattvalója közül 25 ezren megkeresztelkedtek –
valóságos keresztény fejedelemség született. A herceg alapította meg az oszakai
egyházat is. Amikor pedig akasi hűbérbirtokára költözött át, tovább folytatta
evangelizáló tevékenységét: 1585–87 között ezrével keresztelkedtek meg az ott
lakó japánok.
1587-ben azonban Hidejosi elrendelte a
keresztény misszionáriusok kiűzését Japánból, és ezáltal megszakadt a termékeny
evangelizáló tevékenység korszaka. Justus herceget hite megtagadására
szólította fel, aki inkább a száműzetést választotta. Öt évvel később, 1592-ben
a hadúr, visszaemlékezvén Justus érdemeire, rehabilitálta őt. Ezt követően egy
húszéves, nyugodtabb időszak után 1614-ben ismét olyan rendelet látott
napvilágot, mely a keresztényeket hitük elhagyására szólította fel, ha pedig
ezt nem voltak hajlandók megtenni, száműzetésbe kellett vonulniuk.
Az intézkedés miatt Justus sokat szenvedett.
Megfosztották minden vagyonától, és letartóztatták. Először Nagaszakiba
hurcolták, majd Fülöp-szigeteki száműzetésre ítélték. 1614. november 8-án
háromszáz keresztény honfitársával együtt hajóra ültették, és 43 napon át tartó
viszontagságos utat követően érkezett meg Manilába. A sok szenvedés, betegség
és gyötrelem, amit hite miatt el kellett szenvednie, felőrölte a herceg erejét,
és 44 nappal a megérkezés után, 1615. február 3-án a szigetvilág fővárosában
elhunyt. Halálhíre megrázta a Fülöp-szigeteki keresztényeket, akik nagyra
becsülték a hite miatt oly sokat szenvedett japán nemesembert. A keresztségben
kapott neve – Justus, az „igaz” – a 92. zsoltárra emlékeztette őket: „Justus ut
palma florebit” – „Virul az igaz, mint a pálma” (Zsolt 92,13).
Korabeli források szerint Justust valósággal
megigézte a Jézus Krisztusról, az Üdvözítőről szóló örömhír. Ez a meggyőződés
formálta őt Japán evangelizálásának fáradhatatlan előmozdítójává. Tisztességre
és becsületességre nevelték, és így lett Krisztus hiteles bajnoka, nem is
fegyverekkel, melyekkel nagyszerűen tudott bánni, hanem szavaival és
példájával. Az Úr Jézus iránti hűség oly mélyen átalakította a szívét, hogy
abból merített erőt üldöztetése és száműzetése idején. Jogfosztottsága,
javainak elvesztése, szegény élete és háttérbe szorított helyzete nem
keserítették meg, továbbra is derűs, sőt örömteli maradt, mert hűséges tudott
maradni keresztségi ígéreteihez.
Justus herceg lelkiségét Loyolai Szent Ignác
lelkigyakorlatai formálták. Megtapasztalta saját vágyainak megsemmisülését és
az isteni gondviselésre való teljes ráhagyatkozást. Soha nem tekintette az
evangéliumot a japán kultúra számára idegen valóságnak. A missziós jezsuita atyák
támogatásával, akik elkerülték az apologetikus hitvitákat, Justus kizárólag az
evangélium hirdetésére, Jézus személyére összpontosított, aki életét adta az
emberek üdvösségéért, hogy megszabadítsa őket a bűntől. A herceg az igazak
lelki békéjével fogadta a halált, felajánlva azt Japán megtéréséért. Mindvégig
imádkozott üldözőiért is, és Jézus nevét segítségül hívva halt meg, mint
István, az első vértanú. Justus Takajama Ukon hatvankét évet élt, s élete
nagyobbik részét a keresztény hit rendkívüli tanúságtevőjeként élte meg az
üldöztetések nehéz időszakában.
A hitről való hatalmas tanúságtételét hagyta az
Egyházra. Justus herceg japán emberként élte a hitet, közben éppúgy megbecsülte
saját kultúrájának értékeit, így például a teaivás szertartását, mely számára
mindig a közösség és a testvériség hagyományos alkalmát jelentette. A boldoggá
avatott herceg megélte Jézus központi üzenetét, a szeretet törvényét: mindig
irgalmas volt az alattvalóival, segítette a szegényeket, támogatta a rászoruló
szamurájokat, megalapította az irgalmasság testvérületét, látogatta a
betegeket, nagylelkű volt az alamizsnálkodásban, egy pappal együtt vitte a
rokonok nélkül maradt elhunytak koporsóit. Mindez nagy meglepetést okozott, és
sokakat arra indított, hogy kövessék őt. A Szent Ignác-i lelkiség
szemlélődésre, csendre és imádságra, benső összeszedettségre,
megkülönböztetésre, önfegyelemre, önmagáról való lemondásra vezette, és főként
arra a szilárd eltökéltségre, hogy együttműködjön Krisztussal Isten országa
megszilárdításáért itt a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése