Évközi 5. hét csütörtök
Nem
tudnánk az eredeti isteni terv szerint elképzelni, mit jelent a férfinak
elhagynia apját és anyját, s feleségéhez ragaszkodnia, ha nem láttuk volna az
Emberfiát, a második isteni személyt, aki elhagyta Atyját és a Szentlelket
értünk, hogy – emberi természetünkkel egyesülve – egy test legyen velünk.
Minden igazi szerelemben, házassági ígéretben ez az eredeti krisztusi
ragaszkodás fogalmazódik meg. De a pap is emiatt hagyja el apját és anyját,
hogy Krisztusban az Egyházzal és minden megváltott lélekkel lépjen jegyességre.
Azonban
a teremtéskor Isten által az emberi természetbe írt ragaszkodás és harmónia a
bűn miatt eltorzult és megromlott bennünk: a férfi uralkodik az asszony fölött,
az meg fellázadva az elnyomás ellen téves úton keresi kibontakozási
lehetőségét, férfijogokat és -szerepeket követelve magának. Jézus a mai
Evangéliumban mintha azonosulna ezzel az eltorzult, a férfi felsőbbrendűségét
valló képlettel, valójában azonban csak próbának veti alá a pogány asszonyt.
Mivel pedig az asszony – eredeti hivatásához hűen – gyermekéért könyörög,
mintegy legyőzi Jézust álcázott szerepében, és megérinti az igazi Jézus szívét,
aki azért jött a földre, hogy az embernek élete legyen, éspedig bőségben.
Urunk Jézus, a Te irántunk érzett mérhetetlen
szerelmed átjárta emberségedet megtestesülésed pillanatától kezdve a
kereszthalálon át a feltámadásig és a mennybemenetelig, s hozzánk való
ragaszkodásod nem szűnt meg feltámadásod után sem, mert a mennyben is
megvallasz minket Atyád és angyalai előtt. Küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy
mi, férfiak és nők ezzel a tiszta, mindenekfölött a másik üdvösségét kívánó
szeretettel ragaszkodjunk egymáshoz. Segíts, hogy együtt mind jobban
kirajzoljuk az isteni képmást, melyet a Teremtő akarata szerint hordozunk, míg
be nem lépünk a végső beteljesedés világába, ahol már nincs zsidó és pogány,
férfi és nő, csak Isten van, aki minden mindenben, és élet, amely soha el nem
múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése