Böjte Csaba egy
brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen: Európa jövője a kereszténység
Európa jövője a kereszténység, a szeretet,
amelyet Jézus Krisztus karácsonykor közénk hozott – jelentette ki Böjte Csaba
erdélyi ferences szerzetes a brüsszeli Balassi Intézetben rendezett február 7-i
esti kerekasztal-beszélgetésen.
A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság
Hol vagyunk, merre menjünk? című rendezvényén Gál Kinga fideszes és
Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő beszélgetett a
dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével.
„Isten a remény, a bizalom hangját adja nekünk.
Ne mondjuk semmire azt, hogy lehetetlen, merjünk lehetetlent kérni, »merjük
Istent helyzetbe hozni«” – hangoztatta Böjte Csaba az eszmecserén.
A szerzetes azon véleményének adott hangot,
hogy „hihetetlen távlatok vannak az emberiség előtt”. Kijelentette, hisz Európa
jövőjében, ahogyan hiszi azt is, hogy a magyarság előtt is van jövő.
Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet
tevékenységéről szólva Böjte Csaba kiemelte: „Fontos lenne, hogy mindannyian
szeretettel nézzünk egymásra, a gyerekeink is olyanok lesznek, mint amilyennek
a szemünk tükre mutatja őket.” „Szárnyakat ad, ha az ember szeretettel bánik a
gyerekekkel” – tette hozzá.
Gál Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy a
dévai Szent Ferenc Alapítvány a gyermekmentés és a lélekmentés mellett a
„magyarságmentést” is szolgálja, a szerzetes ugyanis nagy hangsúlyt fektet
arra, hogy a szárnyai alá vett gyerekek Erdélyben magyarként tudjanak
boldogulni, illetve sokat tesz a műemlék épületek megmentéséért is.
Hölvényi György hangsúlyozta, a beszélgetés
fontos üzenete, hogy „szükség van a cselekvő közösségekre, és ezen keresztül az
egyházakra Európában”. „Ez nem vallási vagy hitbuzgalmi, hanem társadalmi
kérdés” – tette hozzá.
Böjte Csaba ferences
szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az 1993-ban létrehozott
gyermekmentő szervezet célja, hogy a nehéz körülmények között élő családok
gyerekeinek vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget, otthont nyújtson,
biztosítsa iskoláztatásukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése