Évközi 5. hét péntek

Évközi 5. hét péntek

Azzal, hogy Éva szóba áll a kísértővel – aki már a kérdésében is hazudik –, már el is indult a lejtőn, ahol nincs megállás. Észre sem veszi, hogy miközben védelmébe veszi Istent, tiltását megtoldja egy olyan mozzanattal, amelyet ő nem mondott: azt parancsolta, „hogy a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk”. Ez a kiegészítés már arról tanúskodik, hogy a sátánnak sikerült elültette Éva lelkében a bizalmatlanság és az önsajnálat csíráját. Ettől fogva már nem nehéz „bebizonyítania”, hogy Isten valójában féltékenységből állította tilalomfául a jó és rossz tudásának fáját. Éva pedig hisz a kísértő szavának, mert a tilalom felnagyítása elhomályosította lelkében a szerető Isten képét.

Pedig Isten semminek az érintését nem tiltotta meg. Az Édenkertben semmi olyan nincs, amit az Istennel harmóniában élő ember meg ne érinthetne. Az érintés önmagában nem bűn, ám a bűnbeesés óta benne van a birtoklás vágya: amit megérintünk, azt meg is akarjuk ragadni és soha többé el nem engedni. Ezért amihez csak hozzáér a bűnbeesett ember, azon mindig ott marad piszkos keze nyoma. Az érintéstől való félelem pedig a rossz lelkiismerettől gyötört, babonás emberre vall, amivé a bűnbeesés következtében váltunk. Ezért van az, hogy hol egyik, hol másik végletbe esünk: vagy kétségbeesetten kapaszkodunk a világ javaiba és egymásba, vagy elutasítjuk az érintést, lenézzük a testet, és azt képzeljük, ettől máris szellemi lények vagyunk.

Urunk Jézus, a Te érintésed gyógyító erejű. Amit a mai Evangélium szerint a siketnémával tettél, azt lélekben velünk is nap mint nap megteszed. Amihez csak hozzáérsz az életünkben, az mind tisztább lesz, visszanyeri eredeti méltóságát és szépségét. Növeld bennünk, kérünk, a hitet, a bizalmat és a szeretetet, hogy ne saját erőnkből akarjuk megszerezni a tudást és a halhatatlanságot, hanem alázattal fogadjuk Tőled az Élet fájának gyümölcsét, a halhatatlanság orvosságát: önmagadat az Eucharisztiában.