Évközi 5. hét péntek
Azzal,
hogy Éva szóba áll a kísértővel – aki már a kérdésében is hazudik –, már el is
indult a lejtőn, ahol nincs megállás. Észre sem veszi, hogy miközben védelmébe
veszi Istent, tiltását megtoldja egy olyan mozzanattal, amelyet ő nem mondott:
azt parancsolta, „hogy a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz
ne nyúljunk”. Ez a kiegészítés már arról tanúskodik, hogy a sátánnak sikerült
elültette Éva lelkében a bizalmatlanság és az önsajnálat csíráját. Ettől fogva
már nem nehéz „bebizonyítania”, hogy Isten valójában féltékenységből állította
tilalomfául a jó és rossz tudásának fáját. Éva pedig hisz a kísértő szavának,
mert a tilalom felnagyítása elhomályosította lelkében a szerető Isten képét.
Pedig
Isten semminek az érintését nem tiltotta meg. Az Édenkertben semmi olyan nincs,
amit az Istennel harmóniában élő ember meg ne érinthetne. Az érintés önmagában
nem bűn, ám a bűnbeesés óta benne van a birtoklás vágya: amit megérintünk, azt
meg is akarjuk ragadni és soha többé el nem engedni. Ezért amihez csak hozzáér
a bűnbeesett ember, azon mindig ott marad piszkos keze nyoma. Az érintéstől
való félelem pedig a rossz lelkiismerettől gyötört, babonás emberre vall, amivé
a bűnbeesés következtében váltunk. Ezért van az, hogy hol egyik, hol másik
végletbe esünk: vagy kétségbeesetten kapaszkodunk a világ javaiba és egymásba,
vagy elutasítjuk az érintést, lenézzük a testet, és azt képzeljük, ettől máris
szellemi lények vagyunk.
Urunk Jézus, a Te érintésed gyógyító erejű.
Amit a mai Evangélium szerint a siketnémával tettél, azt lélekben velünk is nap
mint nap megteszed. Amihez csak hozzáérsz az életünkben, az mind tisztább lesz,
visszanyeri eredeti méltóságát és szépségét. Növeld bennünk, kérünk, a hitet, a
bizalmat és a szeretetet, hogy ne saját erőnkből akarjuk megszerezni a tudást
és a halhatatlanságot, hanem alázattal fogadjuk Tőled az Élet fájának
gyümölcsét, a halhatatlanság orvosságát: önmagadat az Eucharisztiában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése