Évközi 11. hét kedd
Isten
veszi észre Ácháb bűnbánatát, nem Illés, szinte siet megosztani örömét, hiszen
az Úr és az ő angyalai számára minden megtérés öröm. Sajnos, mi, emberek nem
mindig vagyunk így vele. Ahogy Jónás próféta Ninivében, úgy sokan a
keresztények közül is alig várják, hogy meglássák a bűnösök végső bukását,
megszégyenülését, pusztulását.
Az
igazi szentség ott kezdődik, amikor szívből tudunk örülni mások bűnbánatának,
illetve őszintén tudunk imádkozni megtérésükért. Lisieux-i Szent Teréz csupán
egyetlen jelet kért az Úristentől, hogy hallgassa meg a halálra ítélt
rablógyilkos, Pransini megtéréséért mondott imádságát, s a jelet meg is kapta:
az elítélt a kivégzése előtti utolsó pillanatban megcsókolta a feléje nyújtott
feszületet. Ez is egyfajta anyaság: a mennyek országa számára szülni lelkeket.
Ezt élte át Szent Pál, mikor azt írta: „A szülés kínjait szenvedem értetek.” S
ez valósul meg az őszinte ellenségszeretetben is, amelyről a mai Evangéliumban
hallunk.
Urunk, Jézus Krisztus, aki kereszthalálodat
ellenségeidért, a világ minden bűnöséért ajánlottad fel áldozatul, taníts meg
minket arra a leckére, melyet Illésnek is meg kellett tanulnia. Ne engedd, hogy
megelégedjünk annak tudatával, hogy mi a kiválasztottak közé tartozunk, hanem
szítsd fel bennünk kegyelmeddel a vágyat a bűnösök megtérésére, s add, hogy
őszinte bűnbánatuk láttán együtt örvendezzünk Veled és Általad az Atyával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése