Ferenc pápa üzenetet küldött a „Találkozás ebédje” rendezvény résztvevőinek
A Szentatya június 19-én üzenetet küldött a „Találkozás ebédje” elnevezésű kezdeményezés résztvevőinek. A programot a római Karitász szervezte az olasz főváros Szent II. János Pál szegénykonyháján az „Osztozzunk az útban” (Share the Journey) kampány keretében.
A Találkozás
ebédje a cselekvés világhete programsorozatba illeszkedik, amelyet
idén a menekültek világnapjához kapcsolódóan június 17. és 24. között
tartanak. A június 20-i ebéden közel száz menekült étkezett együtt a római
karitászszervezetek vezetőivel, valamint az egyházi és világi hatóságok
képviselőivel.
Ferenc
pápa üzenetében arra buzdítja a Találkozás ebédje résztvevőit, hogy
folytassák útjukat a migránsokkal és a menekültekkel, ebédeljenek velük együtt.
A szervezet olyan kezdeményezést hirdetett meg, amely világszinten érzékennyé
teszi az embereket a migránsok és menekültek támogatására. Ez a kampány az Osztozzunk
az útban címet viseli, és a pápával közösen indították el tavaly
szeptember 27-én.
A
Szentatya arra hív mindenkit – migránsokat, menekülteket, a Karitász
munkatársait és az intézményeket –, hogy karolják be ennek az útnak azon
szakaszait, amelyek leginkább megérintették őket. Tegyék fel a kérdést: milyen
remény hatja át ezt az utat? Osztozzanak ebben a gondolatban és ünnepeljék azt,
ami összeköt bennünket.
A pápa
végül arra ösztönzi a Karitász munkatársait, a hívek közösségét és papjaikat,
valamint minden jószándékú embert, hogy mindig teremtsenek új lehetőségeket az
osztozásra, ugyanis ezekből a találkozókból sarjadhat ki a megújult
testvériség a migránsokkal és a menekültekkel. Üzenetének zárásaként Ferenc
pápa áldását küldi a szegénykonyhára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése