Közös gondolkodás a
háláról a teremtésvédelem jegyében
„A hála
mint a fenntarthatósági fordulat alapja” címmel rendeztek teremtésvédelmi
konferenciát június 16-án a Párbeszéd Házában. A rendezvényen többek közt Erdő
Péter bíboros, prímás is felszólalt.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Párbeszéd
Háza által közösen szervezett konferencián az előadók a hála központi szerepét
hangsúlyozták az ember és a természet, az ember és Isten kapcsolatában. – A
hála nem légből kapott fogalom, hanem logikus következménye annak, hogy
rácsodálkozunk, mi mindent kaptunk a Istentől, a természettől, a társadalomtól
(például a jogrendet), őseinktől – mondta bevezetőjében Dabóczi Kálmán a Hetvenkét
Tanítvány Mozgalom (HTM) elnöke, a Budapesti Közlekedési Központ
vezérigazgatója. – Általában akkor vagyunk hálásak Istennek, ha baj van, és Ő
segít, mert rádöbbenünk, hogy nem csak a mi kezünkben van az életünk, hogy
hitünk szerint a Teremtőtől kaptuk a létünket. A hála belülről fakad, mégsem
csupán magánügy, mert cselekvésre sarkall – tette hozzá. Dabóczi Kálmán
hangsúlyozta, hogy a konferencia biztatás kíván lenni az együttműködésre, az
együtt gondolkodásra a teremtésvédelem jegyében fáradozó szervezetek számára.
Ehhez már most segítséget nyújt a HTM, amely összefogja az ebben a témában
kezdeményezett akciókat, mintegy hálót sző a különféle mozgalmak együttműködése
céljából.
Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza vezetője, a
konferencia házigazdája többek közt arról beszélt, hogy a szekcióülésekből és
kiscsoportos beszélgetésekből felépülő rendezvény párbeszédre épülő, közösségi
alkalom, amely belső változásra sarkallhatja a résztvevőket.
Erdő Péter bíboros, prímás Hála és bizalom –
a hálaadás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus gondolatkörében címmel
tartott előadást. A főpásztor beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében
közöljük.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a
teremtett világért érzett felelősség gondolata szorosan összefügg egymással. A
kultúra kezdeteitől fogva az ember egy bizonyos megilletődöttséggel tekintett
körül a világban. Érezte, hogy ott nála nagyobb erők működnek. Próbálta
megfigyelni a világ törvényszerűségeit, és érzékelte, hogy nem puszta anyagi
működéseknek van kiszolgáltatva, hanem emberként, szellemével, szabadságával,
érzelmeivel közvetlen kapcsolatba is léphet az őt körülvevő erőkkel. És ebben a
kapcsolatban a kérésnek, a megköszönésnek, az ajándékozásnak, az áldozatnak és
a hálaadásnak is megvolt a maga helye.
A bibliai kinyilatkoztatás úgy mutatja be a
világot mint Isten alkotását. Az embert pedig mint Isten képmását, aki a
Mindenhatóval párbeszédre hivatott. Az ember parancsokat kap és egyben
szabadságot is. Ha ezzel rosszul él, büntetésként megromlik a viszony közte és
a környezete között. Akkor tövist és bojtorjánt terem a föld, akkor arca
verejtékével, kínlódva kell megkeresnie az embernek a megélhetését, akkor
fenyegető veszélyt jelenthetnek az állatok, az időjárás és a világ történései.
Ha viszont helyreáll a harmónia az ember és a
teremtő Isten között, akkor ez kihat a világhoz fűződő viszonyunkra is. Ezért
olvassuk a messiási korról szóló jövendölésekben, hogy „akkor majd nem ártanak
senkinek földemen”, hogy „együtt legelészik majd az oroszlán és a bárány, és a
kisgyerek is nyugodtan játszhat a mérgeskígyó odújánál” (vö. Iz 11,8–9).
Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű
enciklikájában ökológiai megtérésről beszél (220. pont). Krisztus megváltói
műve folytán Isten „kiengesztelte önmagával a világot és kiárasztotta a
Szentlelket a bűnök bocsánatára”. Ezt mondjuk a gyónásban is, amikor a
feloldozást adjuk. Krisztus Lelke, a Szentlélek, akiről a Genezis azt mondja,
hogy a teremtéskor ott lebegett a vizek felett. Róla olvassuk a Zsoltárban:
„Áraszd ki lelkedet és minden életre kel, és megújítod a föld színét” (Zsolt
104,30). Ezek mély értelmű ígéretek. Optimizmust és bizalmat adnak az embernek.
Szinte arról nyugtatnak meg, hogy a Teremtő akaratából a teremtett világ
csodálatos módon az élet és a működés új meg új szakaszait kezdheti el, új meg
új formában áradhat ki a világra Isten kreatív és ajándékozó szeretete. Ez
akkor is így van, ha esetleg az ember felelőtlen, ha esetleg önző és rövidlátó
magatartással a maga számára lakhatatlanná teszi a világot. Hiszen a Teremtő
lehetőségei az általunk ismert világmindenségben és azon túl határtalanok.
De Ő minket szabadsággal ajándékozott meg és
arra szólít, hogy együttműködjünk vele. Mintegy nekünk adja, nekünk ajándékozza
ezt a világot. Nem azért, hogy elpusztítsuk, hanem hogy gondozzuk. Ezért hát a
természet kutatása számunkra nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. Egyre
mélyebben meg kell ismernünk annak a működését, amiért felelősek vagyunk.
Gyerekkori karácsony estékre emlékszem vissza és arra, hogy nem volt mindegy,
elolvassa-e valaki egy játék használati utasítását, vagy rögtön elkezd vele
gurigázni, elkezdi strapálni, és mire a szülők az utasítást áttanulmányozták,
már tönkre is teszi. Ha hálásak vagyunk Istennek a teremtett világ ajándékáért,
akkor a figyelmes, türelmes, érdeklődő megismerés az első feladatunk.
Az Isten iránti hála pedig céljainkat is
megmutatja. Neki akarunk válaszolni, az ő szándékát keressük, szeretettel az
emberek iránt.
De az Úr Lelke nemcsak a teremtéskor lebegett a
vizek felett. Valahányszor a szentmisét bemutatjuk, lehívjuk a Szentlelket az
adományokra és kérjük, hogy tegye a kenyeret és a bort Krisztus Testévé és
Vérévé. A föld termését és az emberi munka gyümölcsét a Szentlélek alakítja át.
Tehát megkapjuk Istentől a teremtett világot, akaratának megfelelően a saját
munkánkkal együttműködünk vele, és utána az eredményt a Szentlélek különleges
működése emeli az isteni lét szférájába. Ezt az egész folyamatot az azt kísérő
imádsággal együtt az Egyház a legősibb időktől fogva hálaadásnak, vagyis
eucharisztiának nevezi. Az Oltáriszentség csodája pedig megmutatja számunkra a
világban való létezésünk szerkezetét: Istentől kapjuk ajándékba a világot.
Nekünk is közre kell működnünk alkotó művében. A végső eredményt viszont az ő
minden képzeletet felülmúló áldása határozza meg. A hála alapmagatartása tehát
számunkra felhívás a felelős munkára, és a végső bizalom forrása. Adja Isten,
hogy korunkban is ráérezzen az emberiség ennek a mindent átfogó hálának a
nagyszerűségére.
* * *
Erdő Péter előadása végén biztatta a
jelenlévőket a teremtésvédelem terén a lehető legszélesebb körű
együttműködésre, felvetette olyan konferenciák megszervezését, amelyek rövid
teológiai bevezetés, reflexió után konkrét témákat járnának körül, például az elektromos
autókkal kapcsolatos környezetvédelmi és gazdaságossági összefüggéseket, vagy
más, hasonló technológiai problematikákat.
Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem
tanszékvezető tanára a hála fogalomtörténetébe vezette be a jelenlévőket. A
görög eukhariszteo igében bennfoglalt kharisz fogalom (kellem, szépség, az élet
szeretete, a megajándékozottság elfogadása) jelen van az európai kultúra
forrásainál, annak fontos alapja. Az Ószövetség a teremtettségről, az ember
megajándékozottságáról szól, Isten áldása és az ember hálája (áldó imája)
összekapcsolódik. Az Újszövetségben a jézusi lét maga az Atyának adott hála,
Szent Pál pedig leveleiben hálát ad azokért a gyülekezetekért, amelyekhez
küldetést kapott. De az előadó utalt a hétköznapjainkban megjelenő hálaadásra
is, ami például az étkezés előtti-utáni imában fejeződik ki.
A hála szent szó, mert nem más, mint jelenlétünk (ittlétünk) tudatosításának formája, és mint ilyen képes átjárni életünk minden szintjét – szögezte le Béres Tamás.
A hála szent szó, mert nem más, mint jelenlétünk (ittlétünk) tudatosításának formája, és mint ilyen képes átjárni életünk minden szintjét – szögezte le Béres Tamás.
Zlinszky János a Pázmány Péter Katolikus
Egyetem (PPKE) egyetemi docense, a konferencia első szekciójának vezetője Szent
Pál nyomán hangsúlyozta: mindenért adjunk hálát! XVI. Benedek pápa Caritas
in veritate című enciklikájára hivatkozva, a „valóságalapú szeretetből ”
kiindulva rámutatott: a hála üdvös, célravezető és hatása van: lényegében egy
megoldás. Ezt részletezték a következő előadások is.
Természet és ember hagyományos kapcsolatáról
beszélt Molnár Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. Az
etnoökológus a tájban élő ember és a táj eredeti viszonyát vizsgálta
hortobágyi, gyimesi, szerbiai és mongóliai helyszíneken. Juhászok, erdőjárók szavait
idézte, bemutatva, hogy a tájban élő ember együttműködik a teremtett
környezetével, azaz a természetet nem pusztán ajándékként éli meg, hanem olyan
adottságként, amibe magát is bele kell tennie. „Nekünk a természet az élet.
Megpróbálom megvigyázni, hogy legalább olyan legyen, mint amibe beleszülettem”
– idézte Sáfrán László juhászt. Más archaikus kultúrákban a természetnek
akarata van, a patakok, hegyek: személyek. Ha az ember helytelenül viselkedik a
természettel kapcsolatban, akkor ez büntetést von maga után.
Az előadó egy gyimesi asszonyt is idézett, aki
a heteken át tartó esőt látva így szólt: „Még mindig es az áldott eső”, pedig
akkor már mindenük elázott az esztenán.
Molnár Zsolt egy friss európai kutatás eredményét ismertette, amely szerint a városi ember számára a természet a kirándulás (rekreáció, szépség) miatt fontos, nem úgy tekint rá, mint otthonára. A városi ember kapja a tájat, a tájban élő ember természettel való kapcsolata (hálája) pedig a Teremtő felé irányul.
Molnár Zsolt egy friss európai kutatás eredményét ismertette, amely szerint a városi ember számára a természet a kirándulás (rekreáció, szépség) miatt fontos, nem úgy tekint rá, mint otthonára. A városi ember kapja a tájat, a tájban élő ember természettel való kapcsolata (hálája) pedig a Teremtő felé irányul.
Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért
humánökológusa arról beszélt, hogy napjainkban egyre nehezebbé válik hálásnak
lenni, hiszen ki felé is lehetnénk hálásak: azt sem tudjuk, honnan ered, kinek
közvetítésével került asztalunkra a mindennapi ételünk, amit a boltban
megvásárolunk. Zavarba ejtő kérdéseket vet fel a mezőgazdaság automatizálása,
általában a technológiai forradalom, és nyomában a fizikai munka leértékelése.
A „kockázati társadalomban” (Ulrich Beck szociológus terminológiája)
átláthatatlan, bonyolult technológiai rendszerek termelnek, nagy kockázattal, s
ennek szolgálatába áll a tudomány is.
Mindebből kiutat jelenthet a személyesség, a közvetlenség,
az elszámolhatóság, a szubszidiaritás, a jól körülhatárolható felelősség, a
lokalizáció, szemben a globalizációval, az elszemélytelenedéssel, a Hamvas
Béla-i Antikrisztus térhódításával. Kívánatos a helyi, közösségi
gazdaságfejlesztés, az együttműködés kultúrája.
Schanda Balázs, alkotmánybíró, a PPKE Jog- és
Államtudományi Karának egyetemi tanára a jog és a hála, a jog és az erkölcs
kapcsolatáról beszélt. Megjegyezte, hogy két európai állam alkotmányának
preambulumában találkozhatunk a hála fogalmával: ez Írország és Lengyelország.
A magyar alkotmány bevezetőjében (nemzeti hitvallás) a Ferenc pápa által
szorgalmazott ökológiai megtérés számára jó hivakozási pont a nemzedékek
közötti szövetségre való utalás: felelőséggel tartozunk az utánunk jövők felé,
és sokat köszönhetünk elődeinknek.
A konferencia első szekciójának előadói ezek
után kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.
A második szekciót Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára vezette.
A második szekciót Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára vezette.
Ebben a részben a zsidó–keresztény bibliai
hagyomány és a természet kapcsolatát vázolta Fráter Erzsébet, a Vácrátóti
Botanikus Kert biológusa. Az ószövetségi szemlélet, az zsidóság ünnepeinek
alapeleme a hálaadás, az Újszövetségben az embert a „szívébe írt törvény”
alázatra, szeretetre, hálára indítja az egész természet ( a teremtett világ)
iránt. „Mindenért adjatok hálát” – olvashatjuk Szent Pálnál (1 Tessz 5,17).
Hála és köszönet a magyar népszokásokban –
erről beszélt Navratil Andrea ökológus, népdalénekes, a természetvédelem
nagykövete (az Agrárminisztérium, illetve elődei által adományozott cím – a
szerk.), és a témához kapcsolódó népdalokkal illusztrálta mondanivalóját,
amelyben értékként állította a jelenlévők elé a minden napot megszentelő
munkát, örömöt, szembeállítva a hálára képtelen, a környezetétől elidegenedett
társadalommal. Egy pünkösdi népdallal zárta előadását, és megénekeltette a
konferencia résztvevőit.
Ezt újabb kerekasztal-beszélgetés követte, majd a konferencia délutánja szekcióbeszélgetésekkel folytatódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése