Évközi 11. hét szerda
Becsüljük
meg mesterünket, vándorlásunkban hűséges útitársunkat, mert elérkezik a pillanat,
hogy a tüzes szekér tüzes lovakkal szétválaszt minket, s ő mintegy forgószélben
a mennybe emelkedik. Ha mindketten Istennek szolgáltunk, és nagy szeretet volt
közöttünk, akkor a távozó halálában nem biológiai törvényszerűség, hanem az
isteni szeretet hívása lesz nyilvánvalóvá. Akkor nem azt látjuk, hogy
haláltusáját vívja, majd szíve egyszer csak megszűnik dobogni, hanem azt, hogy
miként Illés, elragadtatik a mennybe.
Éljünk
az előző nemzedékek prófétáiból! Ha eltávoztak is az Úrhoz, itt hagyták palástjukat,
prófétai hivataluk szimbólumát, hogy azt magunkra öltve megkapjuk
megtisztított, tűzben kiégetett lelkületük legjavát. Megtisztult szívvel, Isten
jobbján állva a szentekkel és angyalokkal együtt biztatóan tekintenek ránk, s
mutatják az utat, hogy mi is bátran keljünk át a vizeken, anélkül, hogy
elmerülnénk, míg a leckéket, melyeket nekik meg kellett tanulniuk, mi is
egészen meg nem tanuljuk. Emberségünk legszebb, legigazabb története ez.
Köszönjük Neked, Urunk, prófétáidat, akiket
azért küldtél, hogy életük felkiáltójelként Rád irányítsa figyelmünket, és
áldást hagyva ránk, lelkükből részt adva nekünk segítsenek minket előbbre
haladni az életszentség útján. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy példájukat
követve elutasítsuk a képmutatást és a szentség hamis látszatait, s bármit
teszünk a Te nevedben, szüntelenül csak az Atya tetszését keressük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése