Évközi 11. hét szombat
Annak
igazságát, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, gyermekkorunktól fogva halljuk,
ismerjük, tapasztaljuk, mégis újra meg újra megpróbálunk ellene szegülni. Joás
is megpróbálta, el is érte a büntetés. Nem Isten bosszúja, hanem a két isten
közötti megosztottság, amely az ember szívét hasítja ketté. Félelmetes
misztérium ez, a sötétség hatalmának legmélyebb titka. A megosztott szívű ember
állandóan bizonyítékokat keres, melyek igazolhatnák hűtlenségét. Az ellenkező
értelmű jeleket azonban nem képes elviselni, mindenáron szabadulni akar tőlük,
ezért kénytelen likvidálni azokat, akik figyelmeztetik arra, hogy nem jó úton
jár. Nem veszi észre, hogy az áldozatok száma hiába nő, lelke nem lesz
nyugodtabb, és hogy a bűn mechanizmusának alapvető jellemzője, hogy a palackból
kiengedett ártó szellem előbb-utóbb szembefordul azzal, aki börtönéből
kiszabadította, rátámad és vesztét okozza.
A
Biblia szemléletmódja szerint Isten az, aki büntet, de nem úgy, hogy
különítéletet tart, hanem úgy, hogy egyszerűen hagyja, hogy a bűn megteremje
gyümölcsét. Hiszen az igazság igazság marad akkor is, ha tagadják, és ha valaki
nem vesz róla tudomást, kíméletlenül visszaüt. Ebből a kérlelhetetlen
folyamatból kitörni csupán jó szándékkal, emberi erőfeszítéssel lehetetlen,
hanem csak az Úr kegyelméből megvalósuló teljes fordulattal: egész lényünkkel
elfordulva a bálványoktól és odafordulva az egyetlen Istenhez.
Urunk Jézus, Te nem elégszel meg azzal, hogy
Istenünknek és Urunknak nevezünk, de szívünk közben bálványoknak hódol, hanem
azt várod tőlünk, hogy nap mint nap igent mondjunk Rád, Téged válasszunk, és
folyamatosan kiszolgáltassuk életünket Neked. Add meg kegyelmesen, hogy
igyekezzünk szüntelenül Veled maradni, de ha mégis eltávolodnánk Tőled, készek
legyünk újból és újból visszatérni Hozzád, s szívbéli megtérésünkből új és még
bővebb élet fakadjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése