SZENT BULDUS
+Buda,
1045. szeptember 24.
Életéről
így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:
Buldust
érdemeiért választotta Szent István egri püspöknek, s a püspök mint jó pásztor
életét adta egyháza védelméért. Mikor ugyanis Szent István halála után a
pogányság sötétsége ismét eltakarta Magyarországot, és a kegyetlen üldözés
vihara teljes erővel tombolt a katolikus hit ellen, Buldus önmagával és
javaival mitsem törődve -- hogy a rábízott nyájat erői szerint védelmezze --
közvetíteni akart András és Levente királyságért folyó vitájában. Az isteni gondviselés
azonban másként határozott: miközben övéinek javát kereste, a katolikus hittől
elpártolt martalócok kezébe került, akik Budán először megkövezték, majd
látván, hogy még él, karddal és lándzsával átdöfték. Buldus pedig -- miután
segítségül hívta Jézus, az Isten Fiának nevét, átköltözött az égbe.
Isten nem hagyta sokáig
büntetlenül e gaztettet, mert Leventét is (kinek hatalomvágya a katolikusok
elleni düh fölszítója volt), és a gaztett többi végrehajtóját is gyors halál
emésztette el. Örök figyelmeztetés lett az utódoknak: Isten nem hagyja
büntetlenül a neki szentelt emberek bántalmazását, mert miként ők szüntelenül
Isten dicsőségéért fáradoznak, úgy ő mindig éberen virraszt ártatlanságuk
védelmében. Andrást bánat fogta el a kegyetlenség láttán, s amiatt, hogy a
zűrzavarban nem támogatta a katolikus hitet úgy, amint kellett volna, azért
élete hátralévő részében szüntelenül bánkódott, és bocsánatért esedezett, s
kétségtelen, hogy ő is a nyomorultan kimúlók sorát gyarapította volna, ha észre
nem tér mások vesztén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése