Évközi 25. hét hétfő
A
két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel,
a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten
iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne
van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és
rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk,
az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk
óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára
tesszük.
Jó
tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk-e
vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt
felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik
meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most
rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív.
Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk
nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk
volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A
mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség
annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes
szeretettel gondoskodik rólunk.
Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért
püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és
az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos
eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk
Téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése