Évközi 25. hét csütörtök
Érdemes
olykor elgondolkodni azon, mit is jelent, hogy egy napon el kell távoznunk az
élők sorából, s szinte semmi nem marad utánunk. Nagynak hitt műveink, az
utókornak szánt alkotásaink rövid időn belül egytől egyig megsemmisülnek. A
nevünket talán még emlegetik néhányan egy darabig, hogy azután az emlékezetünk
is örökre kivesszen a földről. Mit számít a gazdagság és a siker, a szépség és
a hatalom, mit a röpke emberi létezés a maga örömeivel és gondjaival a
hegyekhez és az óceánhoz képest, a csillagmilliárdokhoz és azok éveihez képest?
Az effajta szembesülés a valósággal segít leszámolni az illúziókkal, s ezért a
lelki életre nézve is hasznos; ha tetszik, vallási értéke van.
Ám
Isten igéje, még ha látszólag csupán egy általános emberi tapasztalatot
fogalmaz is meg, nem csupán egyszerű tényközlés, mely hírt ad a valóságról,
hanem maga a valóság. A Prédikátor könyvének ma olvasott nyers és súlyos
mondatai nemcsak szembesítenek azokkal a nagy tényekkel, melyek mellett
könnyedén elsiklik az ember figyelme, hanem arra késztet, hogy e tények mögé is
nézzünk. Mert bár hozzánk, a mi pár évtizednyi életünkhöz képest a föld és a
kozmosz éveinek száma szinte örökkévalóságnak tűnik, Jézus mégis ezt mondja:
„Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Az arányok most
megfordulnak: Krisztus nélkül minden hiábavalóság, a hegyek és vizek, az egész
naprendszer értelmetlen, vele azonban a legkisebb dolog, egy asztal
megterítése, egy dolgozat kijavítása vagy egy szenvedő könnyeinek letörlése is
világépítő tett. Azt az új világot építi, mely Jézus megdicsőült testében már
részesült az örök isteni létezésben.
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai
Olvasmányban adott tanítást, mely szívünket a Te méreteidre tágítja. A lélek
szanatóriumi kezelése ez az elmélkedés: tüdőnk megtelik egészséges hegyi
levegővel, szemünk végre nyugalmat talál a hiúság vásárán páváskodó
karrierizmus és testiség látványaitól, s lelkünk örömmel telik el, hogy a
teremtett világ csodái, az értelmünk számára befoghatatlan méretű világegyetem
csakis Érted, Általad és Benned áll fenn, aki a mi testvérünkké lettél, s nem
mulandóságra, hanem el nem múló boldogságra szánsz bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése