Emlékezzetek, vértanúk
fiai vagytok – Ferenc pápa találkozója a litván papokkal és szerzetesekkel
Ferenc pápa szeptember 23-án délután a kaunasi
Szent Péter és Pál-székesegyházban találkozott a litván papokkal,
szerzetesnőkkel és szerzetesekkel, valamint a szeminaristákkal. Mintegy hatszáz
egyházi személy vett részt az eseményen.
Mindenekelőtt azt szeretném mondani, amit most
magamban érzek – kezdte beszédét Ferenc pápa. – Rátok tekintve, mögöttetek
megannyi vértanút látok; közületek egyet, aki börtönben volt, köszöntöttem is.
Most arra gondolok: Ne felejtsetek el emlékezni! Vértanúk fiai vagytok! Ez a ti
erőtök! E világ lelke ne mondjon nektek mást, mint amit elődeitek megéltek!
Emlékezzetek vértanúitokra, vegyetek példát róluk! Ők nem féltek.
Ma a püspökökkel beszélve – utalt a pápa a
velük való találkozásra – az egyikük arról beszélt, hogyan lehetne elindítani a
vértanúk boldoggá avatását, amikor nincsenek róluk dokumentumok, de tudják
róluk, hogy vértanúk. Nagy vigasztalás ezt hallani. Törődés ez azokkal, akik
tanúságot tettek. Ők szentek.
A spontán bevezető után Ferenc pápa a látogatás
mottóját – „Jézus Krisztus a mi reménységünk” – elemezte. Pál apostol említi,
hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik, éppen ezért hív bennünket
reménységre. Ám előtte az apostol háromszor is beszél a sóhajtozásról...
Sóhajtozik az egész teremtés, az emberek, sőt még a Szentlélek is. Ez a
sóhajtozás a lélek vágyakozását, éhét és szomját fejezi ki, mely a szív
keresésének nyugtalanságából ered. Erre az Úrral együtt töltött idő ad választ,
amikor imádattal fordulunk hozzá.
Embertársaink és környezetünk szemlélése
szintén sóhajtozásra indít – folytatta a pápa. – A legszegényebb testvéreink
kielégítetlen szükségletei, az élet értelmét nélkülöző fiatalok, az idősek
magánya, a természet elnyomása okozza sóhajtozásainkat. Miközben az imádság
során Isten szavát halljuk, meghalljuk és meglátjuk mások szenvedéseit, hogy
aztán megszabadítsuk őket ezektől.
Ferenc pápa Pál apostol egy másik kulcsszavára
is utalt, az állhatatosságra – állhatatosság a szenvedésben, kitartás
jóban-rosszban. „Ez az állhatatosság adott nektek erőt, hogy a szenvedést, a
börtönt, a deportálást elviseljétek.” A Szentatya a jelen lévő fiataloknak azt
ajánlotta, hogy csalódottságaikban ne zárkózzanak magukba, hanem tekintsenek az
idősebb testvéreik által megjárt életutakra.
A pápa beszédének harmadik részében a krisztusi
reménységről szólt, az Úrral való azonosulásról és a közösségi részvételről az
ő sorsában. „Pál számára az üdvösség nemcsak a terhektől való szabadulást
jelenti, hanem a részvételt is Krisztus győzedelmes életében, eljövendő
országában, a test megváltásán keresztül. Isten mindannyiunk számára egyetlen
és megismételhetetlen tervet gondolt ki, amit nekünk mindenáron meg kell
próbálnunk megvalósítani az életünkben. Isten belénk helyezte az elvárásait
velünk kapcsolatban, és mi Őbenne bízunk” – szögezte le Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése