Ferenc pápa ellátogatott a Brigitta-rend tallinni kolostorába
Szeptember 25-én, kedden egynapos észtországi látogatása során Ferenc pápa a fővárosban felkereste a Brigitta-rend kolostorát.
Miután a brigitták kolostorában elköltötte ebédjét, Ferenc pápáról és a nővérekről csoportkép készült, majd a Szentatya a konvent bejáratánál elültetett egy fát. Ezt követően továbbindult a tallinni Szent Péter és Pál-székesegyházba, ahol a helyi egyház karitatív szervezetei által támogatott emberekkel találkozott.
* * *
A
Brigitta-rend első fából készült kolostorát – a jelenlegi épület helyén
– 1407-ben kezdték építeni gazdag kereskedők hozzájárulásából. 1436-ban
kőépületet húztak fel, amely Észtország északi részének legnagyobb egyházi
épülete lett. Ezt 1577-ben az orosz seregek lerombolták, és szegények temetője
lett a terület.
1991-ben
nyílt lehetőség arra, hogy a kolostort újjáépítsék. 1994-ben érkezett meg az
első négy nővér Tallinnba, és megkezdődtek a munkálatok. 2001-ben szentelték
fel az új kolostort. 2005 óta az épület közönség számára nyitott részében
rendezik meg minden évben Észak-Európa egyik legnevesebb zenei
programsorozatát, a Brigitta Fesztivált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése