Évközi 25. hét vasárnap
A
mai napon Isten igéje mintegy tükröt tart elénk. Nem elég ugyanis az igaz
üldözését, a nyilvánvaló gonoszságot elítélni, de becsületesen magunkba is kell
tekintenünk, hogy vajon nem ugyanannak a szűklátókörűségnek, evilági logikának
vagyunk-e a rabjai mi is, mint Isten ellenségei? Mert bizony nemcsak a
gonoszok, de gyakran a jók, a hívők, a templomba járók is úgy gondolkodnak
Istenről, hogy ha ő tényleg mindenható és igazságos, akkor közbe kellene
lépnie, és nem szabadna hagynia, hogy ártatlan szolgáit igazságtalanul
bántalmazzák. A történelem során nem egy esetben meg is történt, hogy az Úr
csodás módon kimentette szolgáit a gonoszok kezéből, de még többször maradt
látszólag tétlen, amikor nem avatkozott be, hanem együtt szenvedett az ártatlan
igazzal.
A
végső igazságszolgáltatást ugyanis nem hozza előre, a történelem idejébe, hanem
akkorra tartogatja, amikor a földi élet, azaz a bűnbánattartás és az
érdemszerzés ideje véget ér. Hiszen ha mindig csak itt, ezen a világon
szolgáltatna igazságot, nem tehetné nyilvánvalóvá, hogy nem a halálé az utolsó
szó, és a szabad akaratot is korlátozná, mert sokan evilági érdekből, s nem szívből,
hittel pártolnának hozzá. Akkor pedig a földi életnek alig volna tétje, és a
szeretet ingyenessége végképp nem érvényesülhetne. Még a tanítványok is alapos
leckét kapnak, amikor egymás között arról vitatkoznak, hogy melyikük a nagyobb.
Mert nagy dolog Krisztusért mindent elhagyni, de még nagyobb dolog kilépni
abból a logikából, amely mások számára a rosszért azonnali büntetést, a maga
számára viszont minden egyes szolgálatért, áldozatért mindjárt jutalmat vár.
Óvj meg, kérünk, Urunk Jézus, kegyelmeddel a
méricskéléstól, a nagyravágyástól és a karrierizmustól, mely megzavarja
hitünket, és életeket, testvéri kapcsolatokat tehet tönkre. Add meg nekünk a
gyermeki bizalom és egyszerűség ajándékát, s tégy minket állhatatossá, hogy
éberen őrködjünk szívünk felett, és újra meg újra Rád bízzuk egész életünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése