BAYLON SZENT PASZKÁL
I. r.
(1540-1592)
A spanyolországi Torre Hermosa faluban született
egyszerű földműves szülőktől. Alig volt pár éves, amikor édesanyja elvitte a
templomba s elmagyarázta neki, ki lakik ott az oltáron a kis szekrényben. Ettől
kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus. Ifjú korában elszegődött juhászbojtárnak
egy gazdához. Minden reggel misehallgatással kezdte napját, aztán legeltette a
nyájat. Sokszor találták a réten térdre borulva imádkozva. Egyszer a templomtól
távolabb meghallotta az úrfelmutatásra szóló harang szavát. Térdre borult, hogy
imádja az Oltáriszentséget. Ekkor angyal jelent meg előtte, kezében
Szentostyával. 24 éves korában belépett Monfortban a ferencesekhez. Ettől
kezdve még nagyobb buzgósággal vette körül a szentségi Jézust. Minden
szabadidejét nála töltötte. Az Oltáriszentség volt számára az iskola, ahol égi
bölcsességet tanult, olyannyira, hogy az egykori írástudatlan juhász mély
tartalmú könyvet is írt s nagytúdású emberek is jöttek hozzá tanácsért. Kész
volt vállalni a vértanúságot is az Oltáriszentség hitéért. Gúnyt és
bántalmazásokat viselt el az eretnekek részéről Franciaországban, amikor egy
megbízást teljesített. Élete utolsó éveit majdnem kizárólag a szentségi Úr
Jézus imádásban töltötte. A villareali kolostorban hunyt el éppen ötvenharmadik
születése napján, máj. 17-én. A templomban ravatalozták fel. A hagyomány
szerint az érte mondott mise alatt úrfelmutatáskor a halott szemei felnyíltak.
Mivel sírjánál sok csoda történt, V. Pál 1618-ban boldoggá, VIII. Sándor
1690-ben szentté avatta. XIII. Leó pápa pedig 1897-ben az összes eucharisztikus
egyesület védőszentjévé nyilvánította.
Hálaadó ima Szent szentáldozás után Szent Paszkáltól:
„Dicséret és hála neked, Uram, amiért engem, szegény
bűnöst szent lakomádban részesítettél. Nagy alázattal kérem Fölségedet, hogy ez
az áldozás adja meg nekem a hit és bizalom növekedését, szabadítson meg
hibáimtól és a test kívánságaitól. Űzzön el belőlem minden hiúságot, erősítsen
meg minden jóban. Főképp gyújtsa fel bennem a szent szeretetet és egyesítsen
elválaszthatatlanul veled, Uram és Megváltóm.”
Imádság:
Istenünk, te Szent Paszkált Szent Fiad testének és vérének szentséges misztériuma
iránt csodálatos szeretettel árasztottad el. Engedd kegyesen, hogy mi is méltók
legyünk az isteni lakomában azt a gazdagságot megízlelni, melyet ő megízlelt. A
mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése