Karácsony nyolcada 4.

Örömnapok - Aprószentek

„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és kérdezősködtek: Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat” (Mt 2,1-2) Amikor a karácsonyi örömünnepek közé a naptár alapján bekerültek az Aprószentek, természetesen nem a heródesi gyermekgyilkosság szomorú és szerfelett elítélendő ténye miatt történik, hanem azért, hogy korunk istentelensége ellenére az Úr történelem-irányítása ebben az eseménysorban is biztos örömforrásként ragyogjon. Az akarata mindig eléri célját, amely az emberiség boldogsága lesz a sátáni gonoszkodás millió fortélya ellenére is. Nézzük két évezred epizódjait. Ábrahámnak adott isteni áldás a betlehemi Kisded születése előtt kétezer évvel a Megváltót jelöli a világ minden nemzete örömforrásának. „Az Úr így szólt Ábrahámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel.  Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom.  Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,1-3) Mivel Sára újabb harminc évig nem tudott szülni, mellékfeleségnek férje mellé adta egyiptomi szolgálóját, aki fiút szült, Izmaelt. A besegítés a mai napig iszonyú szenvedéseket okoz a zsidó és az arab népek között. Isten nem igényel emberi okoskodást. Ábrahám később született fia, Izsák volt a Gondviselés új kijelöltje. Izsák felesége, Rebekka, nehezen viselte, hogy két gyerek veszekszik méhében. Az Úrtól kért tanácsot: „Két nép van a méhedben válaszolta. A két törzs elválik, az egyik törzs legyőzi a másikat és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak” (25,23) Amikor felnőttek, Ézsau egy tál lencséért könnyelműen eladta elsőszülöttségi jogait Jákobnak. Jákob ezért „besegített” idős apja áldásának megnyeréséhez. Majd menekülnie kellett anyja rokonaihoz Ézsau elől. Ettől kezdve egymástól távol telepedtek meg. Ézsau, Edom és utódai gyűlölték Jákobot (Izraelt) Ezt a gyűlöletet hordta szívében az edomita Heródes, aki a rómaiak kegyéből királyi címmel uralkodott egész Izraelen már harminc éve, amikor megjelentek nála „a zsidók újszülött királyát” keresve a keleti mágusok. Heródes fejében azonnal kész volt a terv: Most bosszút állhatok népem háttérbe szorulásáért. A zsidó papoktól megtudta Mikeás próféta jövendölését.  Elküldte a bölcseket Betlehembe azzal, hogy kutassák ki, hol lakik az újszülött király, aztán jöjjenek vissza, értesítsék őt, hogy ő is hódoljon neki. Bálák, a moabita király ezerkétszáz évvel korábban meg akarta átkoztatni az országában pihenő zsidókat, Bálám prófétával hogy le tudja őket győzni. Isten azonban megnyitotta Bálám szemét, és áldást mondott egy jövendöléssel együtt: Nem most, de „csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből” (Szám 24,17) Ennek az isteni üzenetnek nyomán lesték a Tigris és az Eufrátesz folyók síkságán élők a messiási csillagot. Amikor végre tizenkét évszázad múlva aztán nagy lett az örömük: a Mars, a Jupiter és a Saturnus együtt állásából felismerték Isten üzenetét. Másfél évig vártak, nőjön a kis király, aztán siettek felkeresni az egész világnak szóló örömforrást. Mivel Isten irányította őket, tőle kaptak újabb híreket, hogy megtalálják, teljes legyen az örömük, és megmeneküljön mindenki a veszélyből. (Mt 2) Heródes hamar ráébredt, hogy az Isten most is a zsidókat segíti. Halálbrigádot szervezett, hogy Betlehemben és környékén minden két évesnél fiatalabb kisfiút öljenek meg a bölcsőjükben. Ez iszonyú fájdalom, de a mennyország minden öröme a jutalmuk. Ez az öröm mindent megér.