Kocsis Fülöp
metropolita karácsonyi gondolatai
„A Gyermek-Isten eljön az életünkbe, hogy
jelenlétével megszentelje azt, mi pedig megszentelődve eljussunk az ő isteni
életébe.” Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita karácsonyi üzenetében arra hívja
fel a figyelmet, hogy „velünk az Isten”.
Krisztusban szeretett testvéreim!
A történelem menete nem más, mint folyamatos
várakozás Krisztusra. A zsidó nép messiásvárása beteljesült Betlehemben, mégis,
a közénk érkezett Jézus újra arról beszél, hogy majd ismét eljövök, és magam
mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Az első
évmilliókban Krisztusra, az utóbbi évezredekben Krisztus második eljövetelére
várunk. Életünk, az emberiség élete az első naptól az utolsóig ebben a
várakozásban telik.
Amikor Isten a saját képére és hasonlatosságára
teremtett minket, akkor megkaptuk az adottságot, hogy Isten képmásai vagyunk,
és mellé a feladatot is, hogy hozzá hasonlóvá legyünk. Ennek a szívünkbe ültetett
ősmintának a követése késztet minket, hogy akarjunk egyre közelebb kerülni az
eredeti képhez, vágyakozzunk arra, hogy ez a hasonlóság minél teljesebb legyen.
Éppen a bűnbeesés fájdalmas következményeinek kimondása során ígérte meg nekünk
az Úr, hogy eljön majd az asszony szülöttje, aki sarkával eltapossa a kígyót,
vagyis a sátánt, Isten iránti vágyunk megrontóját (Ter 3,15). Ő lesz majd az,
akiben az istenképiség és a hasonlóság teljes egysége tökéletesen megvalósul.
Ezt a „proto-evangéliumot” még aligha ismerte
föl a zsidó nép, de a próféták egyre tisztultabb látása nyomán fokozatosan
erősödött a Messiás várásának tudata. Folyamatosan buzdították a népet:
„Törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás” (Oz
6,3). Buzdították és vigasztalták: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön
Istenetek… Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek” (Iz 35,4).
Ennek ellenére, amikor elérkezett, bár
sejtették, hogy ő a Messiás (Jn 7,26), mégis, a zsidó emberek számára – akik
magabiztosak voltak monoteista hitükben – elképzelhetetlen volt, hogy ez a
csodatevő rabbi azonos legyen Istennel. Ez volt ellene a legsúlyosabb vád:
„Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel” (Jn
5, 18). Pedig eljövetelének egyik legfontosabb üzenete éppen ez: „Én és az Atya
egy vagyunk” (Jn 10,30). És, ami ennek következménye, ahogy főpapi imájában
maga Jézus fogalmazta: „ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, ők is
legyenek bennünk” (Jn 17,21). Ezért kérte Atyjától: „Azt akarom, hogy akiket
nekem adtál, ők is ott legyenek velem, ahol én vagyok” (Jn 17,24).
Az ember tehát ugyanarra vágyik, mint az Isten,
hogy eggyé legyenek. Már Krisztus első eljövetele, a Szűztől való születés is
azért történt, hogy egyesülhessen velünk, s nekünk is fölkínálja ezt az
egyesülést. S ugyanezt nyújtja minden egyes Szent Liturgiában, amikor a
diakónus szavával hív erre az egyesülésre: „Istenfélelemmel, hittel és
szeretettel közeledjetek!” És ezért fog eljönni majd újra, ahogyan ígérte:
„Eljövök és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott
legyetek” (Jn 14,3).
Ezért énekelhetjük karácsony éjszakáján olyan
nagy örömmel: „Velünk az Isten!”, mert ő szeret velünk lenni, s azt szeretné,
ha mi is együtt lennénk ővele. Kétezer évvel ezelőtt eljött, hogy ott legyen,
ahol mi vagyunk, és az idők végén újra eljön, hogy mi is ott lehessünk, ahol ő
van. A Gyermek-Isten eljön az életünkbe, hogy jelenlétével megszentelje azt, mi
pedig megszentelődve eljussunk az ő isteni életébe. Nem csupán ünnepi élmény,
hogy velünk az Isten, ez a karácsonyi hír az egész életünket átjárja. Ettől
kezdve mindent ez határoz meg.
Mostanában különösen is sok esemény igyekszik
erről elterelni a figyelmünket. Riasztó híreket kapunk ártatlanok
meggyilkolásáról, tömegek mészárlásáról. Fájdalommal vesszük hírül a keresztény
hit kigúnyolását Európában, a keresztény testvéreink kiirtását Ázsiában.
Lehet-e ilyen körülmények között megőrizni a békét? Lehet-e ünnepelni, ha
közben testvéreink szenvednek?
Ha a drámai események miatt nem ünnepelnénk,
akkor hiába jött volna el Krisztus. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a szörnyű
események elveszik a karácsonyunkat, akkor leleplezzük magunkat, hogy az ünnep
számunkra nem más mint fenyőág és csillagszóró. Karácsonyfa nélkül lehet
ünnepelni, de Krisztus nélkül nem. Hisz az ünnep éppen ez: itt van Krisztus! Ez
a karácsony üzenete, hogy senki sem magányos, senki sem marad egyedül. Ahogy ő
maga mondta: „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok” (Jn 14,18).
Ha a történelem súlyos viharaiban mindvégig
megmaradt a várakozás és vágyakozás Krisztusra, akkor ma sem kell megriadnunk a
hírek hallatán. Maga Jézus bátorít: „Amikor háborúról és háborús hírekről
hallotok, ne rémüldözzetek” (Mt 13,7). Meg kell őriznünk a gyermeki várakozást
még a legvészterhesebb időszakokban is. Éppen ezt a gonoszságot, kétségbeesést,
reménytelenséget jött gyógyítani az ártatlan Isten-Gyermek. Éppen ezt a
legyőzhetetlen erőt akarja átadni nekünk a kisded csecsemő, az örökkévaló
Isten. Higgyünk karácsony üzenetében, hogy velünk az Isten! Higgyünk abban,
hogy bár eljött közénk, mégis közeledik felénk. Így közeledjünk mi is Betlehem
felé, hogy ott ne megállni akarjunk, hanem tovább haladni Isten felé. Akkor
fogunk tudni egymáshoz is közeledni, akkor fogunk tudni másokat is magunkhoz engedni.
Ne féljünk ettől! A jászol mellé telepedve fedezzük föl, hogy mennyire közel
vagyunk egymáshoz, mindnyájan egy családba, az ő családjába tartozunk.
Kocsis Fülöp
hajdúdorogi metropolita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése