Márfi Gyula veszprémi
érsek üzenete Szent István első vértanú ünnepére
„Karácsony békéje nem nyugodt, zavartalan,
gondoktól mentes, „nyárspolgári” béke, hanem az Istennel egyesült szív békéje,
azé a szívé, amely eljegyezte magát örökre az Isteni Gyermekkel.” Márfi Gyula
ünnepi körlevelében Szent István első vértanúra emlékezik.
Főtisztelendő Paptestvéreim! Kedves
Krisztushívő Testvéreim!
Először úgy tűnhet számunkra, hogy ellentét van karácsony és karácsony másnapja közt: tegnap Krisztus Urunk születését ünnepeltük, ma Krisztus katonájának a halálát; tegnap az angyalok dalát hallottuk: „dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek”, ma pedig dühödt emberek fogcsikorgatásáról olvasunk. Tegnap a békét ünnepeltük, ma pedig élethalálharcról beszélünk.
Először úgy tűnhet számunkra, hogy ellentét van karácsony és karácsony másnapja közt: tegnap Krisztus Urunk születését ünnepeltük, ma Krisztus katonájának a halálát; tegnap az angyalok dalát hallottuk: „dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek”, ma pedig dühödt emberek fogcsikorgatásáról olvasunk. Tegnap a békét ünnepeltük, ma pedig élethalálharcról beszélünk.
A valóságban még sincs ellentét! Születésnapot
ültünk tegnap is, és azt ülünk ma is: először földi, majd égi születésnapot.
Megnyílt az ég tegnap is, hogy földre szálljon az Üdvözítő, de megnyílik ma is,
hogy befogadja Szent István vértanú lelkét. . .
Miért ünnepli az Egyház közvetlenül karácsony
másnapján az első vértanú halálának napját? Bizonyára azért, hogy rádöbbentsen
minket az igazságra: karácsony békéje nem nyugodt, zavartalan, gondoktól
mentes, „nyárspolgári” béke, hanem az Istennel egyesült szív békéje, azé a
szívé, amely eljegyezte magát örökre az Isteni Gyermekkel. Ez a béke megmarad
akkor is, ha körülöttünk harcok dúlnak. A keresztény ember szíve olyan, mint a
tenger mélye, amely akkor sem háborog, ha a felszínen hegymagasságú hullámok
tombolnak. – Az Egyház jó nevelőként szétzúzza hamis illúzióinkat, felkészít
minket azoknak a megpróbáltatásoknak az elviselésére, amelyekről a Szent István
napi evangéliumban maga Jézus is beszél.
Azt mindenképpen tudnunk kell, hogy a
küzdelmek, ezen belül az üldöztetések, végigkísérték az egész történelem
folyamán az Egyház életét.
Szent István kivégzése után rögtön „nagy
üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan
elszéledtek Júdea és Szamaria tájékára” – olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben
(ApCsel 8,1). – Krisztus után 64-ben, Néró császár idejében már a birodalom
fővárosában, Rómában is hatalmas keresztényüldözés tört ki, amely nagy tömeg
áldozatot követelt. Ezt 313-ig újabb és újabb üldözések követték, amelyek egy
idő múlva kiterjedtek az egész Római Birodalomra. Az első három évszázad pápái
majdnem mind vértanúságot szenvedtek, de a későbbi korok pápái közül is sokan
lettek vértanúk, illetve száműzöttek. Az eddigi nyolc lemondott pápa közül az
első három száműzetése miatt volt kénytelen lemondani a pápai tisztségről.
Az utolsó 500 év vértanúit jórészt az ún.
harmadik világban találjuk. A II. vatikáni zsinatot követően közülük sokan
bekerültek misekönyvünkbe, illetve zsolozsmáskönyvünkbe is. Hadd soroljunk fel
ezek közül néhányat:
– 1597-ben Japánban feszítették keresztre Miki
Szent Pált és társait. 26-an voltak, február 6-án emlékezünk meg róluk.
– Ugyancsak Japánban végezték ki Ruiz Szent
Andrást 15 társával együtt. Rájuk szeptember 28-án emlékezünk.
– A 17. században Vietnámban ölték meg Dung Lac
Szent Andrást és társait. Összesen 117 vértanú közbenjárását kérjük november
24-én.
– A kínai vértanúk közül Zhao Rong Szent
Andrást és sok-sok társát június 9-én ünnepeljük.
– Az 1839-1866 között kivégzett koreai
vértanúk, Kim Taegon Szent Andrásnak és 102 társának emléknapját szeptember
20-án tartjuk meg.
– Az 1886-ban Ugandában kivégzett 22 fiatal
emlékét június 3-án idézzük fel. Charles Lwangát és társait elevenen égették el
. . .
– Az 1920-1930 közt Mexikóban kivégzett 5300
vértanú közül Magellán Szent Kristóf és társai emléknapját május 21-én tartjuk.
Ezek a szent vértanúk természetesen csak
töredékét jelentik azoknak a hitvallóknak, akik életüket adták Krisztusért.
Hiszen csak Japánban a 17. században kb. 35 ezer keresztényt öltek meg, Kínában
pedig 1899-1901 közt (a Boxer-lázadás idején) több, mint 30 ezer Krisztushívő
lett vértanú, köztük 5 püspök, számos pap és sok-sok világi, kínaiak és nem
kínaiak egyaránt.
De nem feledkezhetünk meg napjaink vértanúiról
sem: Indiában, a Közel-Keleten, Észak- és Közép-Afrikában rengeteg
hittestvérünk áldozza életét most is Krisztusért. Ha az időben egyenletesen
osztanánk el az áldozatokat, azt mondhatnánk, hogy 4 percenként ölnek meg ma is
egy-egy keresztényt. Nigériában pár hónapja kb. 500 keresztényt égettek el
elevenen az ún. Fuláni (muszlim) milícia tagjai. Különösen veszélyben vannak
azok a hittestvéreink, akik az iszlám vallásból térnek át a keresztény hitre.
Őket a legtöbb iszlám országban az ún. saria törvény alapján szabályosan
halálra ítélik és kivégzik. (Más országokban gyakran ítélet nélkül megölik
őket.)
De nem mentesülnek az üldöztetéstől az európai
államok keresztényei sem. Ők lépten-nyomon azt tapasztalják, hogy hátrányos
megkülönböztetésben van részük. Miközben a zsidó holokauszt tagadása a legtöbb
európai államban bűnnek minősül (ez ellen nem is lehet kifogásunk), ugyanakkor
a keresztények üldözéséről beszélni tilos. A katolikus többségű
Spanyolországban például a média-hatóságok letiltották az internetről az 500
nigériai keresztény kivégzéséről szóló beszámolót azt „erőszak-keltőnek”, sőt
„pornográfnak” minősítve. Ha mi, keresztények más vallásúakról elmondunk valami
rosszat, azonnal diszkriminációval, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel vádolnak
minket. Ha viszont mások beszélnek a mi tényleges, felnagyított vagy nem is
létező hibáinkról, azt mindig helyénvalónak, „politikailag
korrektnek” minősítik.
Mi legyen minderre a mi reakciónk? Mit sugall
nekünk Szent István vértanú példája?
Semmiképpen sem azt, hogy a rosszat rosszal, a
gyilkosságot gyilkossággal, a rágalmakat rágalmakkal, a megszólást megszólással
viszonozzuk.
Védekeznünk természetesen szabad és
kötelességünk is.
Ezt tette az Úr Jézus is, amikor így szólt: „ki
vádolhat bűnnel közületek” (Jn 8,46), vagy: „melyik jótettemért akartok
megkövezni” (Jn 10,32). – Ezt tette Szent István is, amikor beszédében
kifejtette, hogy ő nem vétett az Írások ellen. Ám ellenfeleinknek – Szent Péter
tanácsa szerint – „szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel” kell
válaszolnunk, hogy akik „Krisztusban való szép életünkért elhíresztelnek
minket, rágalmaikkal szégyent valljanak” (vö. 1 Pt 3,16).
És legyen meg bennünk mindig a megbocsátásra
való készség. „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” – mondja
Jézus a kereszten (Lk 23,34). „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” – így tanít
megbocsátásra István vértanú (ApCsel 7,55).
Mindezt pedig abban a reményben kell tennünk,
hogy halálunk óráján – sőt, bizonyos értelemben már előbb is – meglátjuk „az
Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján” (ApCsel 7, 55).
Ezekkel a gondolatokkal kívánom
paptestvéreimnek és hívő testvéreimnek karácsony örömét és egy Istentől
megáldott új év békéjét – főpásztori áldással:
+ Gyula érsek
Veszprém, 2016. karácsonyán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése