6. nap Bizonyság

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
6. nap Bizonyság

 
Kiv 2,15–22 Mózes Midján kútjánál
Zsolt 91 Azoknak az éneke, akiknek az Úr a menedék
1Jn 4,16–21 A teljes szeretet kiûzi a félelmet
Jn 4,11–15 „Örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,14)

 
A szamáriai asszony talpraesett nő volt. Amikor kiderült, hogy öt férje is volt, arra kell következtetnünk, hogy szemre való menyecskeként ment férjhez egy rövid özvegység után. Ugyanez ismétlődhetett meg még négy esetben, hiszen Jézus a mindentudó örök Bíró fogalmazza meg: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed” (17-18) Jézust a szamáriai asszony 30-32 éves zsidó férfinek látta a kútnál. Fogalma sem volt arról, hogy ez az életkor az isteni természete mellé felvett emberségének a kora. Személye időtlen, örök, amit  a 110. zsoltárban így énekel meg Dávid király: „A hajnalcsillag előtt szültelek téged”, (3) ami azt jelenti, hogy Jézus, az Isten Fia időtlen. Az Atyával és a Szentlélekkel együtt teremtett mindent: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”(Ter 1,26) A többi alkotó-teremtő tevékenységnél ugyan egyes számban is szól az Úr, hiszen Mózes sem tudhatott a Szentháromság titkáról:„Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony (ÍSA)a neve, mivel a férfiből (ÍS) lett. Ezét a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”. (2,20-24) Azon lehetne vitatkozni, hogy Jézus ott és akkor isteni vagy messiási módon idézte fel a szamáriai asszony házasságait, hiszen Istenként mindentudó, Messiásként viszont majd az asszony halála után bírája lesz, tehát így is tudnia kellett. A mai napra előkészített szöveg bizonyság minősítése nyilván arra utal, hogy Jézus ezt a találkozást egy értelmes ember meggyőzésére szánta. Minden körülmény mesterkéletlen. Jézus valóban fáradt, éhes, hisz ebédidő van, szomjas is a tűző nap hevétől. Az asszony szemében ez kis diadalnak tűnő esemény: ő, a szamaritánus, a férfiak felfogásában ráadásul meg csak nő, ezen a helyen otthon van, merítő edénnyel is rendelkezik, tehát mindenképpen előnyösnek tűnik a helyzete. Jézus viszont biztos abban, hogy a már felemlített tények megnyitják az asszony lelki szemét, és Jézus első megszólalása: „Adj innom”, nemcsak a föld mélyéből merítendő vízre vonatkozik. Elsősorban arra, hiszen minden embernek legfontosabb tudnivalója: Azért vagyok a földön, hogy Istent megismerjem, szeressem, szolgáljam Önmagában és fogadott gyermekeiben, ezáltal üdvözüljek vagyis a mennyországba jussak”(Katolikus katekizmus)Másodsorban célom itt a világon, hogy okosan megtanítsam erre embertestvéreimet is. Ez a feladat az apostolkodást jelent:a családban, környezetemben, amerre járok mindenütt hirdessem: Az Isten végtelen nagy jóság, más szóval szeretet: „Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten és ő az Istenben” (1Jn 4,14-15)