Szent Kelemen
Kelemen a galáciai Ankirában született pogány atyától és keresztény
anyától. Atyja korai halála után anyja nevelte és kereszteltette meg. A gyermek
jó előhaladást tanúsított a keresztény életben. 12 éves volt, amikor halálos
ágyán fekvő anyja megjövendölte neki a vértanúságot. Anyja halála után anyja
barátnője, a gazdag, istenfélő és gyermektelen Szofia vette őt magához és saját
jó példájával nevelte a keresztény erényekben. Abban az időben nagy éhség
támadt Galáciában. Egyes pogányok, élelmiszer hiányában kidobták gyermekeiket.
Szófia összeszedte ezeket a szerencsétleneket, táplálta és nevelte őket. Nagy
segítségére volt ebben Kelemen. Tanította ezeket a gyermekeket és készítette a
szent keresztségre. Erényes életének híre volt, hogy 20 éves korában
megválasztották Ankira püspökévé. Nemsokára kitört Dioklécián császár üldözése
a keresztények ellen. Kelement is elfogták, kihallgatásra vitték, és ő bátran
megvallotta hitét. Sok kínzást kellett kiállnia különböző városokban különböző
hóhéroktól 28 éven keresztül. Csodálták, hogy ezek ellenére élve maradt. Fára
függesztették, éles vasakkal szaggatták, úgy, hogy csontjai kilátszottak.
Ütötték, lassú tűzön sütögették. Isten csodásan meggyógyította a szenvedő
testet. Börtönbe vetették, vadállatok eledelére adták, zsákba varrva tengerbe
dobták, mégis sértetlen maradt. Kínzásai közben sok csodát tett, betegeket
gyógyított és sok pogányt térített Krisztus hitére. Vértanúi halála
istentisztelet közben történt. Az oltárnál állva, az üldözők rátörtek, hátulról
levágták fejét, amely az oltárra esett. Ez 312. január 23-án történt.2015. január 23., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése