Remény a bibliában 6.

Remény a bibliában
Az Egyház reménye Jézus Krisztus

Amikor Jézus búcsúzkodott tanítványaitól, szomorúság töltötte el a szívüket. Mi lesz velük, ha árván maradnak? Az Úr azonban újabb reményt csillantott fel előttük: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy? Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha én elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok”. (Jn 16,5-7) Ez ígéret beteljesült pünkösd ünnepén. „Miután tehát Isten jobbja felmagasztalta őt, és elnyerte az Atyától a Szentlélek ígéretét, kiárasztotta azt, akit ti láttok és hallotok”. (ApCsel 2,33) Ezt az ígéretet az Úr már az Ószövetség idején is közölte Izraellel: „Megteremtem a hála gyümölcsét az ajkakon; békességet, békességet a távol és közel levőnek”. (Iz 57,19) Péter hivatkozik is erre: „Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk”. (ApCsel 2, 39) Az Egyháznak van azonban más remélnivalója is: Jézust dicsőségben várja vissza az égből ígérete alapján. Erre figyelmeztette a mennybe emelkedő Jézus után bámuló apostolokat két angyal: „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok”. (ApCsel 1,11) Jézus visszajövetelének időpontját közelebbről nem határozta meg, az első keresztények vágyaik alapján úgy vélték, hogy az gyorsan bekövetkezik: „Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van”.(Jak 5,8) így vélelmezhető Pál írása is: „Mert ki a mi reménységünk, örömünk vagy dicsőségünk koszorúja? Nem ti, a mi Urunk Jézus előtt, amikor eljön?” (1Tessz 2,19) „Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön, és nem késik”. (Zsid 10,37) „Közel van mindennek a vége. Legyetek tehát okosak, és virrasszatok imádságokban!” (1Pét 4,7) Ezt a visszajövetelt általában a görög eredeti nyomán parúziának nevezték. Az apostolok később már komolyan figyelmeztették a híveket, hogy hosszabb távra kell berendezkedniük életvitelükben: „Az időről és óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom nektek. Hiszen magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, éppen akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg”. (1Tessz 5,1-3) Péter már a kísérőjelenségekről is ír: „Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig, és a rajta lévő teremtmények elégnek”.(2Pét 3,10) Annak ellenére, hogy félelmetes körülmények kísérik Urunk második eljövetelét, az Ő jövetelének reménye mégis örvendetes tény lesz. Pál apostol írja. „Legyetek örvendezők a reménységben!” (Róm 12,12) Péter buzdítása: „Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek”. (1Pét 4,13) Jézus eljövetelének dicsősége bearanyozza a jelen komorabb szenvedéseit is:„Ez, ami mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra”. (2Kor 4,17-18) Ez a remény józanságra, kemény küzdelemre serkent bennünket: „Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok, és öltsük fel a hit és a szeretet páncélját, sisak gyanánt pedig az üdvösség reményét”. (1Tessz 5,8) Eme remény miatt el kell szakadnunk még e világ megengedett örömeitől is: „Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna.” (1Kor7,29) „Két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére”(Zsid 6,18)